Lezuhant egy utasszállító Pakisztánban

Vágólapra másolva!
Rossz időjárási viszonyok között próbált meg leszállni egy utasszállító a pakisztáni főváros repülőterén, de a földnek csapódott a céltól mintegy nyolc kilométerre, egy lakóövezetben. A fedélzeten 131 ember tartózkodott, helyi források szerint mindenki meghalt. A társaság 12 évig nem működött, idén áprilisban indultak el ismét a gépei.
Vágólapra másolva!

Lezuhant egy utasszállító gép Iszlámábád nemzetközi repülőtere közelében, helyi idő szerint péntek este - írja a Cnn.com. A Bhoja Airline gépe Karacsiból szállt fel. A fedélzeten a polgári légiközlekedési hatóság szóvivője szerint 122 utas és 9 fős személyzet tartózkodott. "A repülőgép, amely korábbi értesülések szerint 127 embert szállított, néhány kilométerre zuhant le a Benazir Bhutto nemzetközi repülőtértől" - jelentette ki Sudri Ahmed Muhtar pakisztáni védelmi miniszter. Rehman Malik belügyminiszter szerint elképzelhető, hogy az utasszállítóba villám csapott. A gép szárnyai állítólag még a földbe csapódás előtt kigyulladtak.

A Sky News jelentése szerint a főváros és a nagyon közeli Ravalpindi (a két város közelsége miatt a jelentések egy része az utóbbiban bekövetkezett balesteről írt) minden kórházát készenlétbe helyezték. A helyi források azonban arról számoltak be, hogy a fedélzeten utazók mindegyike meghalt. A gép amúgy az iszlámábádi Benazir Bhutto nemzetközi reptérrel szomszédos, a légierő által használt Csaklala légibázisnál csapódott a földbe.

Forrás: AFP/Aamir Qureshi
A mentést jelentősen nehezíti, hogy sötétben zajlik

Saifur Rahman, a mentőcsapatok egyik munkatársa azt nyilatkozta: a repülő teljesen szétroncsolódott. Ezt erősítette meg egy helyi lakos is, aki a Geo News-nak elmondta: a Boeing 737 még a levegőben kigyulladt, és tűzgolyóként csapódott a földbe. Ráadásul több ház tetejét lesodorta - tette hozzá. Az adó rendőrségi forrásokból úgy értesült, hogy a gép már megkapta a leszállási engedélyt - helyi idő szerint 6.50-kor kellett volna földet érnie -, de tíz perccel korábban megszakadt a kapcsolata az irányítótoronnyal.

Csoda lenne, ha bárkit életben találnának a helyszínen - mondta az AFP hírügynökségnek egy helyi rendőrségi tisztviselő. A BBC helyi szolgáltatásának egyik munkatársa azt jelentette, hogy az emberek a mobiltelefonjuk fényénél keresgéltek a roncsok között. BBC szerint a térségben nagy viharok voltak a szerencsétlenség idején, de nem tudni, hogy ennek volt-e szerepe a balesetben. A hatóságok dolgát viszont biztosan nehezíti a nagy sár.

A kis légitársaságnak számító Bhoja Airline egyébként április elején kezdett ismét működni, miután 12 évig leállították. A Nemzetközi Légügyi Hatóság ugyanis 2000-ben megvonta a működési engedélyét, mert nem fizette a számláit.

Tavaly júliusban egy Airbus A321-es gép zuhant le Iszlámábád felé tartva, a fedélzetén tartózkodó 152 ember mind meghalt. A BBC megjegyzi, hogy a gyorsan fejlődő pakisztáni légi közlekedés előírásai nem mindig tartanak lépést a szolgáltatások bővülésével.