Letartóztatták az olajkatasztrófában érintett egyik volt BP-mérnököt

Vágólapra másolva!
A férfi ki akarta törölni azt a telefonos szöveges üzenetváltást, amely közte és a főnöke között zajlott két évvel ezelőtt, amikor megkísérelték elfojtani az olajszivárgást a Mexikói-öbölben.
Vágólapra másolva!

Letartóztatták kedden a BP egyik volt mérnökét, amiért bizonyítékokat próbált meg megsemmisíteni azzal kapcsolatban, hogy mennyi olaj ömlött a Mexikói-öböl vizébe, amikor két évvel ezelőtt megsérült az olajipari cég egyik mélytengeri kútja.

Az ötvenéves Kurt Mix ellen vádat emeltek, amiért ki akarta törölni azt a telefonos szöveges üzenetváltást, amely közte és a főnöke között folyt az olajszivárgás elfojtására irányuló kísérlet közben. Az üzenetek az amerikai igazságügyi minisztérium szerint azonos idejű, kényes belső információkat tartalmaztak, ezért Mixet az igazságszolgáltatás akadályozásával vádolják.

Azt, hogy BP Macondo nevű kútjából ömlik az olaj, azután vették észre, hogy egy, az abból eredő kitörés robbanást okozott a Tranocean által üzemeltetett Deepwater Horizon fúróplatformon. A baleset, amely 11 emberéletet követelt, az Egyesült Államok történetének eddigi legsúlyosabb tengeri olajömlése volt, amely során becslések szerint több mint 4 millió hordónyi nyersolaj ömlött a Mexikói-öböl vizébe.

Mix, aki idén januárig dolgozott a BP-nél, részt vett az elfojtási kísérletek különböző szakaszaiban. Az ügyészség azt állítja, hogy a vádlott, amikor 2010 októberében kiderült, hogy meg fogják vizsgálni az elektronikus dokumentumokat, több száz üzenetet kitörölt azzal a művelettel összefüggésben, amelynek során nehéziszappal próbálták meg elfojtani a kitörést. Az üzenetek arra vonatkoztak, hogy miközben a BP vezetése "sikerről" és arról értekezett, hogy "minden a terv szerint halad", előre látható volt a kísérlet kudarca. A BP olyan üzeneteket küldött Mixnek, amelyben felszólították, hogy tartson vissza minden, a Macondo kútra vonatkozó információt. Utóbbiakból kiderült, hogy az olaj gyorsabb ütemben ömlik a tengerbe, min a BP mérnökei jósolták.