Vágólapra másolva!
Az EU tagállamai megállapodtak, hogy az összehangolt kivonulás után most közösen visszaküldik nagyköveteiket Minszkbe. A lépésre az után került sor, hogy a fehérorosz rezsim ellenzékieket engedett szabadon.
Vágólapra másolva!

A közeli napokban összehangolt módon visszatérnek Fehéroroszországba az EU-országok nagykövetei, így a magyar nagykövet is - közölte hétfőn Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, miután Luxemburgban részt vett az EU-országok külügyi tárcavezetőinek tanácskozásán. Elmondta: a fehéroroszországi helyzet alakulásának fényében az unió reméli, hogy a jövőben újra sikerül együttműködni Fehéroroszországgal.

Brüsszel és Minszk között február végén vette kezdetét a "diplomáciai háború". Az EU külügyminiszterei akkor újabb büntető intézkedéseket hagytak jóvá a fehérorosz rezsimmel szemben. Erre az felszólította az Európai Bizottság, valamint Lengyelország minszki nagykövetét, hogy hagyja el az országot, egyben visszarendelte saját varsói és uniós nagykövetét. Válaszul az összes uniós tagország arra utasította Minszkben állomásozó nagykövetét, hogy átmenetileg térjen haza.

Időközben Minszk ellenzékieket engedett szabadon, és uniós értékelés szerint a kedvező változások immár indokolják a diplomaták visszatérését. EU-diplomaták ugyanakkor óvatosságra intenek, és arra hívják fel a figyelmet, hogy Alekszandr Lukasenko elnök kettős játékot űz - hol az EU, hol pedig Moszkva felé tesz közeledő lépést.