Roskadozó puding rakja ki Sarkozyt az Élysée-palotából

Vágólapra másolva!

Mondják élő mályvacukornak, ravasznak, hasonlítják roskadozó pudinghoz, és nevezik egyszerűen normális embernek: Francois Hollande minden lekicsinylő jelző ellenére olyat tett, ami a francia politikában még soha nem fordult elő: az első választási fordulóban legyőzte a hivatalban lévő elnököt, a harcos, harsány, alfahímként tetszelgő Sarkozyt. Ellenfelei szerint a szocialista jelöltnek csak mázlija van, hívei viszont állítják, tudatosan építette fel magát, így jutott el oda, hogy vasárnap este a várakozások szerint megválasztják köztársasági elnöknek.

Nagy Iván Zsolt

Vágólapra másolva!

Franciaország elnökválasztás Francois Hollande

Néhány éve még a francia belpolitikai élet legvalószínűtlenebb fordulatának tűnt volna, hogy Francois Hollande egyszer a köztársaság elnöke lehet, 2012 áprilisának végén azonban a William Hill fogadóiroda mindössze 1,14 százalékos szorzóval fizeti az erre fogadókat. Ami nem rossz ahhoz képest, hogy a harminc éve politizáló Hollande soha nem jutott el a miniszterségig sem, legfeljebb pártot vezetett, de így is csak untermann volt a sztárok, sőt jó ideig saját élettársa mellett is. Idén azonban neki játszott minden, és az elnökválasztás két héttel ezelőtti nyitányán elérte azt, amit eddig senki az ő helyzetében: a hivatalban lévő francia államfő az első körben alulmaradt kihívójával szemben. Hollande 28,63 százaléka mellett Nicolas Sarkozy mindössze 27,18-at kapott, amúgy is erősen vitatott esélyei pedig ettől még kisebbek lettek, a William Hill fogadóiroda például ötszörös pénzt fizet győzelme esetén.

Mr. Royal

Pedig még egy éve sem utalt semmi erre a fordulatra. Nemcsak hogy Hollande államfősége, de az elnökjelöltsége is irreálisnak tűnt. Irreálisabbnak, mint öt évvel korábban, amikor végül a szocialista politikus élettársa, Ségolene Royal lett a párt jelöltje. Hollande-ot Mr. Royalként emlegették amúgy is sokáig, mert az asszony (négy gyerekének anyja) mellett ő volt a szürke segítő. Más kérdés, hogy versengésük a szakításig erodálta a viszonyt, és Hollande-ról kiderült, hogy inkább Valerie Trierweiler újságíró mellett érzi jól magát.

A volt élettárs, Ségolene Royal, a legyőzött pártvezér, Martine Aubry és Hollande

Ám mindebből nem következett volna a mostani szárnyalás, ha 2011 májusában egy New York-i szobalány nem jelenti ki, hogy Dominique Strauss-Kahn megerőszakolta. A vád kellőképpen súlyos volt ahhoz, hogy a Nemzetközi Valutaalap akkori vezérét nyomban őrizetbe vegyék, és ezzel szétzúzzák államfői álmait is. Pedig Strauss-Kahnt tényleg mindenki toronymagas esélyesnek tartotta, Sarkozy majdnem biztos legyőzőjének. Ez volt a pont, amikor Hollande csillaga elindult felfelé.

Flanby

Ellenfelei szerint Strauss-Kahn botránya után a szocialisták egy szürkébb, a szélsőségektől ódzkodó, inkább alkalmazkodó, a keményebb konfliktusokat lehetőség szerint kerülő embert akartak. Hollande-ot ilyennek látták és látják sokan ma is. Ezzel függ össze egyesek szerint egyik gúnyneve, a Flanby is, ami egy bizonytalan állagú karamellás puding márkaneve. De a New York Times szerint akadnak olyanok is, akik egyenesen "élő mályvacukornak" mondják, a szocialista pártot vezető, tavaly a belső választáson pont vele szemben alulmaradó Martine Aubry pedig egyfelől puha baloldalinak, másrészt "couille molle"-nak, azaz "gerinctelen nyúlbélának" nevezte.

Hollande életrajzírója azonban úgy véli, tévednek, akik szerint az elnökjelölt cinikus vagy ravasz volna. "Egyszerűen kikerüli a konfliktust" - mondta Serge Raffy, aki szerint mindez a szocialista jelölt gyerekkorára vezethető vissza, amikor a fiú igyekezett megúszni a büntetéseket, a verést a katolikus iskolában. és otthon is, ahol erősen jobboldali nézeteket valló apjától számíthatott ilyesmire.

Kerüli a konfliktusokat

Hollande 14 éves volt az 1968-as diáklázadások idején, túl nagy szerepet tehát nem játszhatott akkor. Az események hangulata és a hatásuk azonban megérintette, egyesek szerint így indult el a baloldal felé. Mások azt mondják, nemcsak a kora miatt maradt ki a mozgolódásokból. A Financial Times idézte egy régi barátját, akik szerint Hollande - generációja tagjaitól eltérően - már fiatalon is elutasította a szélsőségeket. Innen is jöhet a "puha baloldali" jelző. Maga a jelölt a Libérationnak erről azt mondta: "Nem vagyok sem mérsékelt szocialista, sem mérsékelten szocialista. Szocialista vagyok, és kész." Ifjúsága legnagyobb lázadásának azt mondja, amikor barátokkal végigautóztak Európán egy kisbusszal, Beatlest és Jimi Hendrixet hallgatva.

Anti-Sarkozy

Barátai és hívei állítják, hogy tévednek, akik szerint Hollande csak beugrott DSK helyére. Azt mondják, amikor 2008-ban lemondott a pártvezetésről, már az elnöki versenyre akart készülni. Ebben sokan leginkább a politikai újságírást értő élettárs, Valerie Trierweiller hatását látják. Hollande elkezdett edzeni, fogyókúrázni, leadott vagy tíz kilót, megváltoztatta az imidzsét, leszokott arról, hogy nagy nyilvánosság előtt beszóljon másoknak, és még az addig elmaradhatatlan háromkerekű robogójáról is lemondott. És persze pozicionálta magát - Sarkozyvel szemben.

Roppant különböző már az is, ahogy a politika közelébe kerültek. Hollande a francia politikai elit egyik bölcsőjében, az École Nationale d'Administrationban (ENA) végzett, amelynek egykori hallgatói - úgy tartják - akkor is összetartanak, ha éppenséggel más politikai táborhoz tartoznak. A New York Times megemlíti például, hogy évfolyamtársai között volt Dominique de Villepin volt külügyminiszter, a francia tőzsde elnöke, megannyi volt más tárcavezető, és végül Ségolene Royal is. Nem volt ott azonban - mert nem ebben a környezetben nevelkedett - Nicolas Sarkozy, aki állítólag mindmáig ellenérzésekkel viseltetik az ilyen intézmények egykori hallgatóival szemben.

Két teljesen más pályát befutó ember mérkőzik meg

Hollande mindenesetre az ENA-ról indulva kötött ki Franciaország eddigi egyetlen szocialista elnöke, Francois Mitterrand mellett. Nem véletlen, mondják róla, hogy gyakorta idézi a volt államfőt, igyekszik gesztusait, retorikáját utánozni, egyelőre kevés sikerrel. Ilyenkor ő azzal szokott visszavágni, hogy Mitterrand-ról is csak ma mondják, micsoda karizmatikus elnök volt. Amikor még csak jelölt volt, őt is rosszul öltözöttnek, öregnek, idejétmúltnak, a gazdasághoz nem értőnek nevezték. "Abban a pillanatban, amikor beiktatnak, te testesíted meg Franciaországot, és ezzel minden megváltozik" - győzködi a kételkedőket.

Normális ember

Nicolas Sarkozy és stábja mindeközben nyilván éppen ennek ellenkezőjét igyekszik bebizonyítani. Szerintük a konfliktuskerülés semmiképpen sem az elnökségre predesztináló tulajdonság. Az elnöknek ki kell állnia országáért, és határozott döntéseket kell hoznia, mondják. A Hollande-dal ellentétben harsány és konfliktuskereső, alfahímként szereplő Sarkozy nemrég nyilvánosan ki is rohant ellene: "Hollande haszontalan. Haszontalan, értik?" Ám ez is kevés volt, a felmérések szerint alig 72 órával a második forduló előtt a baloldal jelöltje tíz százalékkal vezet az elnök előtt.

Sőt, a "túl puha" minősítés tartalma is mintha megkérdőjeleződött volna a szerda esti televíziós vitában, ahol a két jelölt teljes erőbedobással, személyeskedéssel és vádaskodással esett egymásnak, győztest pedig teljes nyugalommal egy független elemző sem mert hirdetni. Leginkább arra a következtetésre jutottak, hogy a hosszú órákon át tartó csörte után minden szavazó a saját korábbi döntését láthatta megerősítve, nagyon kevesen lehetnek azok, akik átálltak. A helyzetre mindenesetre jellemző, hogy az eddig Hollande gyengeségét emlegető Sarkozy-stáb hirtelen azt kezdte kommunikálni: a vitában az igazi és aggasztó agresszivitás a másik oldalon volt.

Szakértők szerint Hollande ígéreteit megtartani szinte képtelenség

Kevéssé valószínű azonban, hogy ezzel elérnének még valamit. Sőt. Ezzel még erősíthetik is Hollande kedvenc önjellemzését, hogy tudniillik egyszerűen "normális ember". Olyan, aki járja az országot, nemcsak kezet fog, hanem beszélget is az emberekkel, közben olyasmit fed fel, amit a választók önmagukban is megtalálhatnak. "Ahhoz, hogy megválasszanak, ki is kell kapnod; ahhoz, hogy szeressenek, kell, hogy szenvedj is" - fejtegette például, majd elismerte: az emberek értékelik az ilyesmit. Márpedig ebbe a képbe bőven belefér az is, hogy azt látják: ha támadják, akkor védekezik, és támad ő is. Mint több elemző megjegyezte: ha Sarkozy olyan volt, mint egy bokszoló, akkor Hollande cselgáncsozónak tűnt, aki kibillenteni igyekszik ellenfelét. Kedvenc fordulata pedig a már megszokott volt: szerinte Sarkozy a gazdagok elnöke, aki megosztja Franciaországot.

Nem véletlen, hogy ha van környezet, amelyben a baloldali jelölt egyértelműen népszerűtlen, akkor az a pénzügyi világ. Sőt, azt ő maga is legfőbb ellenfelének nevezte. Legalábbis otthon. Amikor ugyanis Londonba látogatott, ott üzletemberek előtt már arról beszélt, hogy igazából nem is veszélyes rájuk. Amit Sarkozy nyomban le is csapott, amikor kijelentette: Hollande Franciaországban Mitterrand, Nagy-Britanniában Thatcher.

Csakhogy szavazni nyilván a franciák fognak, ott pedig a "normális ember" valóban baloldaliként ígér: így például a gazdasági elvárásokkal ellentétben nem az állami kiadások csökkentéséről beszél, hanem ezek megtoldásáról 20 milliárd euróval. Nála emelkedne például a minimálbér, ígér hatvanezer tanári állást, csökkentené a nyugdíjkorhatárt. Csupa olyasmi, ami közgazdászok szerint képtelenség, viszont kétségtelenül népszerű felvetés. Az emberek meg el akarják hinni. Legfeljebb később kiderül, hogy nem sikerül megvalósítani. De lehet, hogy az elnököt akkor már Francois Hollande-nak hívják majd.