Elítélték a véres gyémántokkal üzletelő volt libériai elnököt

Charles Taylor, korábbi libériai elnök, diktátor
Vágólapra másolva!
Többek között gyilkosságban, nemi erőszakban, szexuális rabszolgaságra kényszerítésben és gyermekkatonák toborzásában mondta ki bűnösnek a hágai törvényszék a volt libériai elnököt. Az ügyészség szerint Charles Taylor nevéhez fűződnek a kényszermunkával bányásztatott, úgynevezett véres gyémántok is.
Vágólapra másolva!

Bűnösnek mondta ki Charles Taylor volt libériai elnököt emberiesség elleni bűnökben a Sierra Leone-i, háborús bűnöket tárgyaló különleges ENSZ-bíróság csütörtökön Hágában. A volt elnököt a Sierra Leone-i polgárháború alatt, 1996 és 2002 között elkövetett szörnyűségek miatt vonták felelősségre, az összesen tízéves polgárháborúban egyes források szerint 120 ezren haltak meg. A Taylor közvetett irányítása alatt álló erők egyik célja a vád szerint az ország gyémántbányáinak erőszakos kiaknázása volt, fő eszközük pedig a tömeges megfélemlítés és terror.

A vádak között gyilkosság, civilek zaklatása, nemi erőszak, szexuális rabszolgaságra kényszerítés, gyermekkatonák toborzása és bevetése is szerepelt. A bíróság szerint a 64 éves Taylor ezek nagy részében nem nyilvánítható közvetlen felelősnek, hanem felbujtóként vagy segítőként kezelendő. A volt elnök az ügyészek szerint fegyverekkel, lőszerrel és egyéb hadianyagokkal látta el a szomszédos Sierra Leónéban tevékenykedő, kegyetlen módszereikről hírhedtté vált lázadókat, cserében kényszermunkával bányásztatott, úgynevezett véres gyémántokat kapott.

Az exelnök végig tagadta a vádakat, amelyek szerinte politikai indíttatásúak voltak. Azt hangoztatta, hogy célja éppen a béke megteremtése volt a térségben. A helyszíni beszámolók szerint Taylor a több mint kétórás ítélethirdetés alatt nyugodtan és egykedvűen ült a vádlottak padján. Sierra Leonéból érkező hírek szerint az országban tömegek voltak kíváncsiak az ítélethirdetésre, a libériai fővárosba, Monroviába pedig pótlólagos rendőri erőket vezényeltek, esetleges tüntetésekre számítva.

Charles Taylort 2006-ban Nigériában tartóztatták le. Pere 2007-ben Freetownban kezdődött, és - miután időközben biztonsági okokból Hágába költöztették - tavaly tavasszal fejeződött be. A pontos büntetést a bíróság közlése szerint várhatóan május 30-án szabják ki. Brit bejelentés szerint a várható börtönbüntetést Taylor az európai szigetországban tölti majd le. A II. világháborút követő nürnbergi per óta először ítélkezett volt államfő felett egy nemzetközi törvényszék.