Amerikai menedékjogot kér a vak kínai aktivista

Vágólapra másolva!
El akarja hagyni Kínát, egyes értesülések szerint menedékjogot kér az Egyesült Államoktól Csen Kuang-csen kínai emberi jogi aktivista, aki nemrég megszökött házi őrizetéből, és hat napot a pekingi amerikai nagykövetségen töltött. Csen azóta ismét a kínai hatóságok felügyelete alatt van, kórházban kezelik.
Vágólapra másolva!

A Reuters hírügynökség úgy tudja, Csen Kuang-cseng politikai menedékjogot kér az Egyesült Államoktól. A BBC brit közszolgálati csatorna internetes oldalán azt írja, hogy a vak emberi jogi aktivista közölte, el akarja hagyni Kínát, mivel nem érzi biztonságban magát és a családját.

A negyvenéves férfi 2005-ben szembeszállt városa hatóságaival, amikor kiállt az erőszakkal abortuszra és sterilizálásra kényszerített nők jogaiért. Tiltakozása miatt négy év börtönre ítélték, és 2010-től házi őrizetben tartották. Egy hete megszökött, és a pekingi amerikai nagykövetségre ment.

A kínai hatóságok tiltakoztak, amiért Csent befogadták a diplomáciai képviseletre, és bocsánatkérést követeltek az USA-tól, mondván, hogy az amerikaiak vitték őt oda. Az ügy beárnyékolhatja Hillary Clinton amerikai külügyminiszter jövő heti pekingi látogatását, az amerikai politikus ugyanis korábban felszólalt Csen szabadon bocsátása érdekében.

A jogvédő szerdán saját akaratából távozott a követségről, a hatóságok felügyelete alatt kórházi kezelésnek vetette magát alá. Csütörtökön telefonon nyilatkozva arról beszélt, hogy a feleségét és két gyermekét, valamint őt magát ért fenyegetések hatására meggondolta magát, és el akarja hagyni Kínát. A BBC szerint azt mondta, csalódott az amerikai kormányzatban, úgy érzi, hogy az ígéretek ellenére magára hagyták.

A Reuters idézett egy magas rangú, meg nem nevezett amerikai illetékest, aki szerint az Egyesült Államok a helyzet tisztázására törekszik, tárgyalni akar az ügyről a kínai kormánnyal. "Amikor úgy érezzük, világos képünk van arról, mit szeretne, megpróbálunk segíteni neki a célja elérésében" - mondta a tisztviselő.