[origo] nagyvilág>
Autómosót is felrobbantottak Szíriában
MTI|2012. 05. 05., 13:49|Utolsó módosítás:2012. 05. 05., 15:29|Legalább kilencen meghaltak a szíriai robbantásokban szombaton - közölte egy jogvédő szervezet. Aleppo városában egy autómosót, illetve a város határában egy buszt robbantottak fel a kormányerőktől dezertált katonák, Damaszkuszban pedig egy katonai élelmiszer-előállító üzem mellett robbant pokolgép. Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár szóvivője közölte, hogy továbbra is bíznak a béketervben.
JÁTSSZ ONLINE!
KORÁBBAN
Pokolgépes merényleteket követtek el szombaton a szíriai fővárosban és az északon fekvő Aleppo városban, és ezeknek összesen legalább kilenc halálos áldozatuk van - közölték helyi lakosok és egy jogvédő szervezet.
Aleppóban az egyik robbanás egy autómosóban történt, amelynek a tulajdonosa állítólag a sabiha nevű kormánymilícia tagja - közölte Mohammed Szaíd, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) egyik aktivistája. Hatan haltak meg ebben a robbanásban, amelynek elkövetését a Szabad Szíriai Hadsereg (a kormányerőkből dezertált katonák szervezete) vállalta magára.
A város peremén lévő Tall az-Zararirban támadást követtek el egy autóbusz ellen is, ennek a merényletnek legalább három halálos áldozata van. Erről a robbantásról az OSDH elnöke, Rámi Abderrahmán számolt be, de nem tudta megmondani, hogy kik az áldozatok.
Pokolgépes merényletet követtek el Damaszkusz központjában egy katonai gépjármű ellen, a pokolgép megrongált további kilenc járművet, de senki sem halt meg - közölték helyi lakosok. A helyszín egy katonai élelmiszer-előállító üzem mellett van. A merénylet egy újabb jele annak, hogy a felkelők taktikát váltanak, és egyre gyakrabban vetnek be házi készítésű pokolgépet a kormányerők ellen.
Bíznak a béketervben
A hadsereg katonái pénteken összesen 29 embert lőttek le az OSDH szerint. A Szíriai Nemzeti Tanács (CNS) ellenzéki szervezet közleményben arra kérte az ENSZ megfigyelőit, hogy vegyenek részt a Damaszkuszban megölt kilenc áldozat szombati temetésén. Ahmad Fawzi, a békeközvetítő volt ENSZ-főtitkár, Kofi Annan szóvivője pénteken Genfben közölte: a tűzszünet megsértéséről szóló hírek ellenére a szíriai béketerv megvalósítása folyamatban van. "A több mint egy éve tartó válság nem oldódik meg egy nap vagy egy hét alatt". Közel ötven megfigyelő, illetve civil illetékes érkezett eddig Szíriába, de az április 12-ei tűzszünet óta is történnek erőszakos cselekmények - tette hozzá.
Politikai elemzők és diplomaták egyetértenek abban, hogy az Annan-terv kevéssé járult hozzá a vérengzések megfékezéséhez, de egyelőre egyetlen támogató ország sem véli úgy, hogy a terv kudarcot vallott. Amerikai tisztviselők a problémákért a szíriai kormánycsapatok erőszakos fellépését teszik felelőssé.
Címlapsztori»
Ahol a gyalogos nem ember
Miért lesz a kedves amerikaiból dühöngő őrült, ha autóba ül? Miért gyanús, aki busszal jár? Vége lesz-e valaha az autózás iránti szerelemnek? Ismerkedjen meg az amerikai ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Erőss Zsolt felesége már semmiben nem bízik
- Megvárták a rendőröket a londoni gyilkosok
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
Ahol a gyalogos nem ember
Miért lesz a kedves amerikaiból dühöngő őrült, ha autóba ül? Miért gyanús, aki busszal jár? Vége lesz-e valaha az autózás iránti szerelemnek? Ismerkedjen meg az amerikai ...
Fel se tűnt a mariknak Putyin újabb tőrdöfése
Egy újabb lépés lehet a nemzethalál felé vezető úton az új orosz oktatási törvény, amely néhány szakértő szerint alapjaiban fenyegeti az Oroszországban élő kisebbségek, ...
Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
Macskaszaros, undorító klinikáján végzett veszélyes abortuszokat kozmetikus felesége segítségével dr. Kermit Baron Gosnell. A philadelphiai doktor úgy vélte, ...
Rongyrázó kishalakon bukott el a világ legnagyobb bankrablása
Minden korábbi rekordot megdöntöttek azok a kiberbűnözők, akik egy tavaly decemberi és egy idén februári akcióban összesen 45 millió dollárt loptak el két közel-keleti ...
Ennyi volt Obama?
Alig több mint száz nappal ezelőtt kezdte meg második ciklusát Barack Obama, de sokan már a politikai nekrológját írják. Tényleg elszenvedett néhány csúfos kudarcot, de ...
A rezsiköltség vezeti válaszúthoz az EU legnyomorultabb országát
A villanyszámla az egekbe szökik, a fizetések a béka feneke alatt vannak, az állami megrendeléseket mutyik közepette osztják a csókosoknak, és mindig ismerni kell ...
Kisgyerek a cukorkaboltban
Michael Misick csóróként lett főminiszter, de hamar beleszokott a nagyvilági életbe. A karibi luxuparadicsom, Turks- és Caicos-szigetek egykori miniszterelnöke több ...
A leggonoszabb emberek a világon
A drogkirály, aki olajoshordóban süti meg az ellenfeleit, a tudós, aki tömegpusztító fegyveren ügyködik, a terrorista, aki pusztító támadások mögött áll, az elnök, aki a ...
Nem menekülünk semmitől
Él egy kis közösség a második legnagyobb görög szigeten. Tagjai hátat fordítottak a modern társadalomnak, jurtába költöztek, igyekeznek önellátókká válni. Maguk termelik ...
Lefejezték az albán drogmaffiát
Szereti az autókat és az ingatlanokat, engedély nélkül épített szállodát. A rendőrség szerint az övé az egyik legerősebb regionális bűnszervezet, de csak egyszerű ...
Babaarcú király vet véget a nőuralomnak
Egy modern apuka váltja keddtől minden holland nagymamáját. Az alkotmányos királyságnak három királynő és 123 év után lesz újra férfi uralkodója. Vajon elfogadják a ...
Beindult a nyerészkedés az új influenzával
Rendkívül hatékonyan terjed az az influenzavírus, amely Kínában ütötte fel a fejét márciusban. A kínai hatóságok próbálják megakadályozni, hogy az országon kívülre is ...
Kik nézik szúrós szemmel Orbánt?
Mosolyszünet kezdődött az Egyesült Államokkal, összebalhéztunk Romániával, a németek és az osztrákok is szúrós szemmel néznek Magyarországra. Az Orbán-kormány három év ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Erőss Zsolt felesége már semmiben nem bízik
- Megvárták a rendőröket a londoni gyilkosok
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- A serpákon múlik az újabb himalájai mentőakció
- Egy terézvárosi lakásból indult az őszödi botrány
- Orbán az elefánt a porcelánboltban
- Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
- Megölte az FBI a bostoni robbantó barátját
- Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
- Négy amerikait öltek meg a drónok
- Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
- Súlyos zavargások Stockholmban
- Egy debrecennyi magyar már külföldön él
- Csányi: Négy nagybank marad, talán öt
- A saját fiát is kínozta Szita Bence gyilkosa
- Kulka János nem kér a buzizó Kerényiből
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkuldj, járj jól! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Lego Chima játékok
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Hajóutak 73.000 Ft / fő / 7 éjtől
Mediterrán hajóutak elérhető áron. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/1304/2013042650.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/1305/2013052132.jpg)