[origo] nagyvilág>
Francois Hollande nyerte a francia elnökválasztást
[origo]|MTI|2012. 05. 06., 20:21|Utolsó módosítás:2012. 05. 06., 23:54|Az első becslések szerint Francois Hollande baloldali jelölt nyerte a francia elnökválasztás második fordulóját a voksok 52 százalékával. Ellenfele, a hivatalban lévő Nicolas Sarkozy konzervatív elnök 48 százalékot szerzett vasárnap. Utóbbi azonal elismerte a vereséget. Hollande első beszédben azt mondta, mindenki elnöke lesz, és az igazságra és a fiatalságra koncentrál majd.
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Francois Hollande nyerte a francia elnökválasztást - jelentette több francia hírforrás. Az első eredmények alapján végzett becslések szerint a voksok körülbelül 52 százalékát kapta a baloldali jelölt, miközben a hivatalban lévő elnök, a konzervatív Nicolas Sarkozy 48 százalékot szerzett. A részvételi arány magas, körülbelül 80 százalékos volt.
"Vállalom, hogy odaadással és példásan szolgálom hazámat" - jelentette ki Hollande, miután hatalmas ováció közepette pódiumra lépett a választókerületében, Tulle-ben ünneplő hívei előtt. Kifejezte elismerését Sarkozy felé, "aki megérdemli, teljes tiszteletünket", hogy 5 évig vezette országot. "A változás most kezdődik" - jelentette ki. A nem rá szavazóknak is üzent, közölte, tiszteletben tartja érzéseiket, és mindenki elnöke lesz.
"Mindenkivel egyenlően fogunk bánni jogainak és kötelezettségeinek megfelelően." Etikus külpolitikát ígért, fellépést az elnyomó rezsimekkel szembeszállók érdekében. Azt is kérte, két fő feltétel alapján ítéljék majd meg elnökségét: az igazság és a fiatalság alapján. A francia álom a fejlődés álma - mondta, és hozzátette: "Mindig is szocialista leszek". "Éljen a köztársaság, éljen Franciaország!" - zárta beszédét, majd egy tangóharmonikás zenekar Edith Piaf egyik népszerű slágerét játszotta, miközben Hollande élettársát is a színpadra hívta.
Hollande Tulle-ből Párizsba repül, ahol a Bastille téren rá váró hívei előtt mond beszédet.
"Franciaországnak új köztársasági elnöke van. Ez egy demokratikus, köztársasági szellemű döntés. Francois Hollande Franciaország új elnöke és mostantól ekként kell tisztelni" - mondta Sarkozy korábban hívei előtt Párizsban. "Most beszéltem vele telefonon, és sok sikert kívántam neki a megpróbáltatások közepette". "Vállalom ennek a vereségnek a felelősségét" - mondta Sarkozy , miközben a tömeg azt skandálta, hogy "nem, nem, nem". Hollande beszéde idején a leköszönő elnök választási főhadiszállása már jórészt kiürült.

Hollande hívei eközben nagy számban gyülekeznek a párizsi Bastille téren, a francia baloldal hagyományos gyülekezőhelyén - hogy megünnepeljék a diadalt.
Ő lesz az első szocialista elnök 1995 óta, és a második baloldali államfője a francia V. köztársaságnak
Sarkozy a 11-ik európai államfő, aki a 2008-as gazdasági válság óta veszíti el posztját. "Soha nem leszek olyan, mint aki legyőzött. Szívem mélyéből azt kívánom, hogy Franciaország sikerrel szálljon szembe a rá váró kihívásokkal. Van valami, ami sokkal nagyobb, mint mi: Franciaország. Ma este csakis Franciaországra szabad gondolnunk" - idézte a Guardian brit lap.

Franciaországban ezen kívül csak egy alkalommal fordult elő, hogy hivatalban lévő államfőnek nem sikerült újraválasztatnia magát. Ilyen utoljára 1981-ben történt, amikor a baloldali Francois Mitterrand legyőzte a konzervatív Valery Giscard d'Estaing-et. Mitterrand ezután két ciklusban szolgált 1995-ig, Hollande előtt ő volt azutolsó baloldali elnök.
A szocialista jelölt gazdasági programjának és Sarkozy népszerűtlenségének köszönheti sikerét. A kampányban azt ígérte, hogy megemeli a nagyvállalatok és az évi egymillió euró felett kereső magánszemélyek adóját. Minimálbéremelést, nyugdíjkorhatár-csökkentést és 60 ezerrel több tanár foglalkoztatását is megígérte. Sarkozy eközben rendkívül népszerűtlenné vált, elsősorban azért, mert sokak szemében a gazdagok elnöke lett, aki hivalkodóan kérkedett vagyonával, ráadásul nem teljesítette választási ígéreteit, több mint 2.8 millió munkanélkülit hagyva maga után.

Hollande hívei gyülekeznek Párizsban
Néhány éve még a francia belpolitikai élet legvalószínűtlenebb fordulatának tűnt volna, hogy Francois Hollande egyszer a köztársaság elnöke lehet. Ellenfelei azt mondták róla, hogy csak mázlija van, de hívei szerint tudatosan építette fel magát.
Győzelme komoly kihatással lesz az európai politikára. Hollande már korábban jelezte, hogy szeretné újratárgyalni az eurózóna tagjait szigorú költségvetési fegyelemre szorító európai stabilitási paktumot.
Szoros együttműködést ígérnek a németek
A külföldi politikusok közül elsőként Elio De Rupo, Belgium szocialista miniszterelnöke üdvözölte Hollande-ot.
A német kormány szoros együttműködést ígért az új francia köztársasági elnöknek. "Rendkívül szorosan együtt kívánunk működni Franciaország új elnökével" - jelentette ki vasárnap este Berlinben Guido Westerwelle külügyminiszter. Westerwelle szerint Németország és Franciaország együtt fog dolgozni az adósságválság leküzdése érdekében.
Az Európai Unió már rendelkezik egy stabilitási paktummal. Ezt most a nagyobb versenyképesség érdekében egy növekedési paktummal kívánjuk kiegészíteni - mondta a német külügyminiszter, aki ezzel a kijelentésével feltehetően Hollande álláspontjához közeledett.
A német külügyminiszter jókívánságait fejezte ki a megválasztott új francia elnöknek. Jókívánságait fejezte ki Martin Schulz, az Európai Parlament német - és ugyancsak szocialista párti - elnöke, valamint Sigmar Gabriel, a legnagyobb német ellenzéki párt, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetője is. Mindketten azt mondták, Hollande győzelme "kivételes jelentőségű" Európa számára.
"Új távlatok nyílnak meg"
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke üdvözölte a franciaországi elnökválasztás győztesét, Francois Hollande-ot, s meggyőződését fejezte ki, hogy számíthat a szocialista politikusra az európai integráció előmozdításában és Európa gazdasági növekedésének újraindításában. Barroso jelezte: osztja a francia politikusnak azt a meggyőződését, hogy a növekedésbe és a nagy infrastrukturális hálózatokba kell beruházni, fenntartva ezzel együtt a költségvetési konszolidáció és az adósságcsökkentés irányát.
Az Európai Unió soros elnökségét betöltő Dánia miniszterelnöke vasárnap kiadott közleményében azt írta, hogy együtt kívánnak működni az új francia államfővel a növekedés és a munkahelyteremtés kérdéseiben. Üdvözölte Hollande győzelmét Hannes Swoboda, az Európai Parlament (EP) szocialista frakciójának osztrák vezetője és Guy Verhofstadt, az EP liberális frakcióvezetője. Előbbi szerint a győzelem utat nyit Európában a változások előtt, utóbbi is úgy vélte, az új francia elnökkel "új távlatok nyílnak meg az eurozóna gazdasági kormányzását illetően".
David Cameron brit miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár telefonon gratulált Hollande-nak. Előbbi közölte, türelmetlenül várja, hogy együttműködhessenek, utóbbi pedig meghívta magához Berlinbe.
Hollande már korábban jelezte, hogy első útja Berlinbe vezeti annak érdekében, hogy meggyőzze a német kancellárt a márciusban elfogadott európai stabilitási paktum módosításáról. Erre a várhatóan legkésőbb május 15-én tartandó elnöki beiktatás után kerülhet sor. A szocialista politikus a fiskális paktumot kiegészítené egy, a gazdasági növekedést elősegítő passzussal.
Címlapsztori»
Fel se tűnt a mariknak Putyin újabb tőrdöfése
Egy újabb lépés lehet a nemzethalál felé vezető úton az új orosz oktatási törvény, amely néhány szakértő szerint alapjaiban fenyegeti az Oroszországban élő kisebbségek, ...
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Kiakadtak a németek Orbán tankos mondatán
- Orbán nem nácizta le Merkelt
- Cserbenhagyta halott áldozatát a kamionos
Fel se tűnt a mariknak Putyin újabb tőrdöfése
Egy újabb lépés lehet a nemzethalál felé vezető úton az új orosz oktatási törvény, amely néhány szakértő szerint alapjaiban fenyegeti az Oroszországban élő kisebbségek, ...
Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
Macskaszaros, undorító klinikáján végzett veszélyes abortuszokat kozmetikus felesége segítségével dr. Kermit Baron Gosnell. A philadelphiai doktor úgy vélte, ...
Rongyrázó kishalakon bukott el a világ legnagyobb bankrablása
Minden korábbi rekordot megdöntöttek azok a kiberbűnözők, akik egy tavaly decemberi és egy idén februári akcióban összesen 45 millió dollárt loptak el két közel-keleti ...
Ennyi volt Obama?
Alig több mint száz nappal ezelőtt kezdte meg második ciklusát Barack Obama, de sokan már a politikai nekrológját írják. Tényleg elszenvedett néhány csúfos kudarcot, de ...
A rezsiköltség vezeti válaszúthoz az EU legnyomorultabb országát
A villanyszámla az egekbe szökik, a fizetések a béka feneke alatt vannak, az állami megrendeléseket mutyik közepette osztják a csókosoknak, és mindig ismerni kell ...
Kisgyerek a cukorkaboltban
Michael Misick csóróként lett főminiszter, de hamar beleszokott a nagyvilági életbe. A karibi luxuparadicsom, Turks- és Caicos-szigetek egykori miniszterelnöke több ...
A leggonoszabb emberek a világon
A drogkirály, aki olajoshordóban süti meg az ellenfeleit, a tudós, aki tömegpusztító fegyveren ügyködik, a terrorista, aki pusztító támadások mögött áll, az elnök, aki a ...
Nem menekülünk semmitől
Él egy kis közösség a második legnagyobb görög szigeten. Tagjai hátat fordítottak a modern társadalomnak, jurtába költöztek, igyekeznek önellátókká válni. Maguk termelik ...
Lefejezték az albán drogmaffiát
Szereti az autókat és az ingatlanokat, engedély nélkül épített szállodát. A rendőrség szerint az övé az egyik legerősebb regionális bűnszervezet, de csak egyszerű ...
Babaarcú király vet véget a nőuralomnak
Egy modern apuka váltja keddtől minden holland nagymamáját. Az alkotmányos királyságnak három királynő és 123 év után lesz újra férfi uralkodója. Vajon elfogadják a ...
Beindult a nyerészkedés az új influenzával
Rendkívül hatékonyan terjed az az influenzavírus, amely Kínában ütötte fel a fejét márciusban. A kínai hatóságok próbálják megakadályozni, hogy az országon kívülre is ...
Kik nézik szúrós szemmel Orbánt?
Mosolyszünet kezdődött az Egyesült Államokkal, összebalhéztunk Romániával, a németek és az osztrákok is szúrós szemmel néznek Magyarországra. Az Orbán-kormány három év ...
Hívhatják a hullaházat, mert ez a fickó már történelem
Húsz évvel ezelőtt 111 fellázadt, de fegyvertelen rabot öltek halomra a géppisztolyos rendőrök a brazíliai Sao Paulo hírhedt börtönében, a Carandiruban. A vérontásért ...
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Kiakadtak a németek Orbán tankos mondatán
- Orbán nem nácizta le Merkelt
- Cserbenhagyta halott áldozatát a kamionos
- Fújdogál Orbán keleti szele
- Kilencven trafik egy bajai lakásban
- Halálos éjjeli betörés Egerszalókon
- Jobbikos képviselő halálos gázolása
- Húsz gyerek is meghalt a tornádóban
- Törvénnyel zárják le a trafikvitát
- Lezuhant egy vitorlázórepülő a Hármashatárhegyen
- Napi 180 ezerbe kerül az ócsai házak őrzése
- Szlovénia kiárusítja az állami vagyont
- Nem tudják, hogy tanítsák a hittant
- A MinDig TV után is érdeklődik az állam
- A brit kormányfőnek elege van az adóparadicsomokból
- Magyarországi antiszemitizmusról ír az amerikai külügy
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkuldj, járj jól! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Nicole Kidman testét ajkak borítják
Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Lego Chima játékok
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Hajóutak 73.000 Ft / fő / 7 éjtől
Mediterrán hajóutak elérhető áron. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](/i/1304/2013042650.jpg)
![Forrás: [origo]](/i/1305/2013052132.jpg)