Soros György dollármilliókkal száll be az amerikai kampányba

Vágólapra másolva!
A demokratákat segítő szervezeteknek ad összesen kétmillió dollárnyi támogatást Soros György magyar származású üzletember. Ez segítheti Barack Obama újraválasztási esélyeit, bár a támogatott szervezetek nem kapcsolódnak közvetlenül az elnök kampányához.
Vágólapra másolva!

Soros György magyar származású amerikai üzletember több millió dollárt ad a demokratákhoz kötődő szervezeteknek. Szóvivője szerint Soros egymillió dollárt ad az American Bridge 21st Century (Amerikai híd 21. század) és az America Votes (Amerika szavaz) nevű szervezeteknek - írja a Wall Street Journal.

Ez a két szervezet nem kötődik közvetlenül Barack Obama jelenlegi elnökhöz, de tevékenységükkel az újraválasztási kampányát segítik. Obama republikánus kihívója Mitt Romney egykori massachusettsi kormányzó lesz, aki hivatalosan ugyan csak augusztusban szerzi meg pártja jelöltségét, de gyakorlatilag már eldőlt, hogy ő indul a párt színeiben a novemberi elnökválasztáson.

Romney kampányát több, republikánusokhoz kötődő, elvileg a jelölttől független szervezet, úgynevezett politikai akcióbizottság is segíti. Ezek tevékenysége részben abból áll, hogy olyan hirdetéseket jelentetnek meg, amelyek Obamát támadják, illetve Romneyt méltatják.

A demokrata oldal sokkal gyengébb ebből a szempontból, csak néhány Obamát támogató akcióbizottság működik, és azok is jóval kevesebb pénzből gazdálkodnak, mint a republikánus csoportok. Ezen változtathat most némileg Soros adománya, bár ő olyan szervezeteket támogat, amelyek nem hirdetésekkel, hanem önkéntesek toborzásával és egyéb eszközökkel támogatják a demokratákat.

Soros György egyike volt a legbőkezűbb demokrata adományozóknak a 2004-es elnökválasztási kampányban, de azóta visszafogta közvetlen politikai tevékenységét. A Wall Street Journal szerint közölte, hogy nem akar nagy szereplő lenni a politikai kampányokban.