44 emberrel eltűnt egy orosz utasszállító

Vágólapra másolva!
Eltűnt a radarról egy bemutató repülést tartó orosz utasszállító legalább 44 emberrel a fedélzetén. A mentőalakulatok még nem tudják, lezuhant-e, de egyre valószínűbb, mert négy órára elég üzemenyag volt a fél napja eltűnt gépen.
Vágólapra másolva!

Eltűnt Indonéziában egy legalább 44 embert szállító orosz repülőgép - írja a BBC. A Szuhoj Superjet 100 típusú gép bemutatórepülést tartott épp, amikor eltűnt a radarról. A BBC szerint a gép eltűnését egy blogger jelezte, amit a helyi katasztrófaelhárítók megerősítettek. Az indonéz hatóságok helikoptereket küldtek ki, hogy megkeressék a gépet, amely eltűnése előtt egy hegy közelében repült.

"A repülőgép Bogor régiójában tűnt el a radarok képernyőjéről. Egyelőre nem tudjuk, hogy lezuhant-e" - mondta a mentőalakulatok szóvivője. Az indonéz hatóságok annak a lehetőségét sem zárták ki, hogy a repülőgépet eltérítették, de az is felmerült, hogy egy hegynek ütközött. Mielőtt a gép eltűnt volna a radarok képernyőjéről, pilótája engedélyt kért, hogy tízezer láb magasságról hatezer lábra ereszkedjen, miközben egy 6200 láb magas hegy felé tartott - írta az orosz Ria Novosztyi hírügynökség. A repülőn nyolc orosz és 36 más állampolgárságú utas utazott, főként különböző légitársaságok képviselői.

"A repülőgépnek egyszerűen csak egy kört kellett volna tennie, mielőtt leszáll a halimi repülőtéren" - mondta az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva Herry Bakti, az indonéz közlekedési minisztérium légiközlekedésért felelős tisztségviselője. A jármű azonban nem érkezett meg a reptérre a kijelölt időben, amikorra már üzemanyagnak is ki kellett fogynia. Becslések szerint négy órára elegendő üzemanyag volt a gépen, amely közép-európai idő szerint hét órakor száll fel.

A próbarepülést azért szervezték, hogy a gépet gyártó orosz cég, amely Európában is szeretné értékesíteni ezt a modellt, bemutathassa az új Superjet 100 előnyeit. A gépnek ez volt az első próbarepülése.