Felcsillant az athéni kormányalakítás reménye

Vágólapra másolva!
Egy közlemény ad reményt a görögöknek, hogy mégis megalakulhat a kormány, így elkerülhető lesz az új választások kiírása. A legkevesebb mandátumot szerző, de még parlamentbe kerülő kis párt ugyanis hajlandó lemondani egy feltételéről, amelye eddig erősítette a patthelyzetet.
Vágólapra másolva!

Apró reménysugár csillant fel Görögországban arra, hogy megalakulhat az új görög kormány. Eddig két párt próbálkozott kormányalakítással, de sikertelen volt a kísérletük. Egy kis baloldali párt közleménye viszont arra mutat, hogy hajlandóak lennének belépni a kormányba az euró megtartásának érdekében - írta a Wall Street Journal.

A Demokratikus Baloldal nevű kispárt csütörtökön egy közleményt adott ki, amelyben az áll: "a Sziriza vezetése új választások kiírása felé húzza az országot... A kölcsönszerződés felmondásához való ragaszkodásuk államcsődhöz és az eurózóna felbomlásához fog vezetni".

A vasárnapi görög választások után politikai patthelyzet alakult ki Görögországban. Sem a jobb, sem a baloldali mérsékelt nagy párt nem kapott többséget, és még együtt sem voltak képesek nagykoalícióban kormánytöbbséget szerezni. Így arra szorultak, hogy a kis pártok valamelyikével szövetkezzenek, de a dolgukat megnehezíti, hogy rajtuk kívül csak olyan pártok kerültek a parlamentbe, amelyek nem támogatják az európai hitelért cserébe vállalt megszorításokat.

A patthelyzet egyik ragasztó eleme az volt, hogy a 300 fős parlamentben 19 helyet szerző Demokratikus Baloldal csak olyan kormányhoz lett volna hajlandó csatlakozni, amelyben a Sziriza nevű Radikális Baloldali Szövetség is szerepet kap. Ez a párt, amelyik a második legtöbb helyet, 52 mandátumot szerzett, teljesen elutasítja a megszorításokat, és a hitelért vállalt intézkedéseket is felmondaná. Ez az ország csődjéhez és az eurózónából való kilépéshez vezetne - ahogy a Demokratikus Baloldal írta.

A kis párt közleménye azt mutatja, hogy a korábbi feltételüktől talán hajlandóak elállni, ami megnyitja a lehetőséget, hogy létrejöjjön egy olyan kormány, amely elkötelezett az eurózóna-tagság mellett. Így egy hárompárti kormány jöhetne létre a két nagy párt (a Pánhellén Szocialista Mozgalom és az Új Demokrácia) nagykoalíciójával, kiegészülve a kis baloldali párttal.

Az Új Demokrácia vezetőja Antonisz Szamarasz, és a radikális baloldaliak is próbálkozhattak már kormányalakítással. Most a harmadik legtöbb, de így is csak 13,2 százaléknyi szavazatot szerző, és eddig is kormányzó Evangelosz Venizelosz kísérelheti meg a kormányalakítást. Ha nem sikerül, új választást írhatnak ki.