Több mint ötvenen haltak meg két szíriai robbantásban

Vágólapra másolva!
Zsúfolt kereszteződésben robbantottak, a reggeli csúcsban. A hatalom terrortámadásról beszél.
Vágólapra másolva!

Több mint ötvenen meghaltak Damaszkuszban, amikor két pokolgép robbant egymás után. A támadásnak 170-nél is több sérültje van. Az al-Dzsazíra szerint a robbantások egy zsúfolt kereszteződésben történtek, a reggeli csúcsban, amikor az emberek munkába mentek, vagy a gyerekeket vitték iskolába.

A BBC beszámolója szerint a szíriai állami televízió arról tudósított, hogy kiégett autókban megannyi holttest látható. Szemtanúk szerint a környéket lezárták, a közelben lévő iskolákból hazaküldték a gyerekeket.

A robbanás egy nappal az után következett be, hogy támadás érte a déli Deraa városban az ENSZ megfigyelőinek konvoját. Az ottani robbanásban hat szíriai katonát sebesített meg.

Emberi jogi szervezetek szerint a szíriai felkelés kitörése óta mintegy 12 ezren, az ENSZ szerint 9 ezren haltak meg. Damaszkuszban legutóbb vasárnap volt robbantás, akkor szintén két pokolgépet hoztak működésbe, megsebesítve három katonát. Április 27-én tizenegy civil halt meg, amikor egy mecset közelében robbantottak egyelőre ismeretlen tettesek.

A magát al-Nuszra Frontnak nevező militáns csoport vállalt ugyan egy korábbi, a biztonsági szolgálat emberei ellen elkövetett merényletet, a szíriai ellenzék azonban azt állítja, ezeket a támadásokat a hatalom szervezi, mert így akarja lejáratni a lázadókat.