Újabb esélyt kaptak az európárti görögök

Vágólapra másolva!
Egy sikertelen próbálkozás után ismét egyezkedik a koalícióról Görögország három, eurózóna-tagságot támogató pártja. Az államfő szakértői kormány felállítására tett javaslatot.
Vágólapra másolva!

Újabb koalíciós tárgyalás volt hétfő este Görögországban - olvasható a BBC honlapján. A Karolosz Papulisz államfő által vezetett tárgyalásokon az elmúlt évtizedben a görög politikai életet uraló két párt, a jobbközép Új Demokrácia és a szocialista PASZOK, valamint egy baloldali párt, a Demokratikus Közép vezetői egyeztetnek az esetleges koalícióról.

Az egyeztetés mindössze egy órán keresztül tartott. Evangelosz Venizelosz, a PASZOK elnöke az egyeztetés után azt mondta, hogy az államfő szakértői kormány felállítására tett javaslatot. "Nagyon nehéz minden. Nem vagyok optimista" - tette hozzá Venizelosz.

A három pártnak összesen 168 hely jutna a 300 fős parlamentben a múlt heti választás alapján, azaz képesek lennének a kormányalakításra, és így elkerülhetnék az előrehozott választások kiírását. A három párt vezetői Görögország eurózóna-tagságát támogatják, de egyszer már sikertelenül tárgyaltak a koalícióalkotásról. Ha Görögországban csütörtökig nem sikerül a kormányalakítás, akkor június 17-én ismét választást tartanak.

A tárgyalások kedden folytatódnak, amelyekre az államfő a neonáci Arany Hajnalon kívül valamennyi paralmentbe jutó pártot meghívott. A szélsőbaloldali Szüriza jelezte, hogy nem kíván résztvenni az egyeztetésen. Ha új választásra kerülne sor, azt a jelenlegi közvélemény-kutatások szerint a megszorításokat elvető Szüriza nyerné meg, amelyről itt olvashat bővebben.