Összeomlott a görög egyezkedés: új választást írnak ki

Vágólapra másolva!
A görög államfő hivatala kedden bejelentette: eredménytelenül értek véget a kormányalakítási tárgyalások, ezért új választást írnak ki, jelentette a Reuters. Szerdán ügyvivő kormányt neveznek ki az ország élére.
Vágólapra másolva!

Sikertelenül értek véget a keddi, immár szakértői kormány felállításáról szóló egyezkedések Görögországban, jelentette be az államfő szóvivője. A hétfői egyezkedések kudarcai után ugyanis az európárti erők egy ilyen kabinet létrehozásában látták az esetleges kiutat abból a helyzetből, amikor a kilenc nappal ezelőtti választások óta nem tudott kormányt alakítani egyetlen párt vagy pártszövetség sem.

A megbeszélésre az államfő a neonáci Arany Hajnalon kívül valamennyi parlamentbe jutó pártot meghívta. A BBC tudósítása szerint azonban a politikai vezetők pesszimisták voltak az ötlettel és egy megállapodás tető alá hozásának esélyével kapcsolatban. Bár a szocialista Paszok és a jobbközép Új Demokrácia vezetői támogatni tudnának egy szakértőkből álló kormányt, a baloldali Demokratikus Közép nem tartotta ezt jó ötletnek. Elmentek a tárgyalásra a szélsőbaloldali Sziriza képviselői is, noha a felmérések már napok óta azt jelzik, ha előre hozott választás lesz, azt az uniós segítségért cserébe elvárt megszorításokat elvető párt nyerné meg.

A Paszok vezetője kedd délután szintén azt közölte, hogy Görögország ismét választani fog. Ezt erősítette meg a jobboldali Független Görögök Pártja vezetője, Panos Kammenosz is, aki szerint az EU-val kötött megállapodást támogató pártok tovább sanyargatnák a nemzetet, ahelyett, hogy megoldást találnának a kialakult helyzetre. "Olyat javasoltak, amit nem tudunk támogatni" - mondták. Márpedig támogatók mindenképpen kellettek volna a szakértői kormányhoz

A görög parlamentben eddig a szocialista Paszok és a konzervatív Új Demokrácia volt a két meghatározó párt, és mindketten támogatták a megszorításokat. A két ellentétes oldalon álló nagypárt azonban a májusi választások után együtt sem adja ki a parlamenti többséget. Az eddig kormányzó szocialista Paszok 41, a választásokat megnyerő Új Demokrácia 108 helyet szerzett, így együtt is csak 149 helyük van a 300 fős parlamentben (Az Új Demokráciának azért van ilyen sok helye, mert bár csak két százalékkal előzte meg Szirizát, a győztes párt a választási szabályok szerint plusz 50 képviselői helyet kap a parlamentben.)

A Sziriza 52 képviselőt, a Demokratikus Baloldal 19 képviselőt küldhet a parlamentbe, az Új Demokráciából korábban kiváló Független Görögök pártja pedig 33 képviselővel rendelkezik. Közülük azonban egyik sem támogatja a megszorításokat, így nem áll össze a régi nagypártokkal. Nem tud koalíciót alkotni a reformokat ellenzők tábora sem, mert a parlamentbe jutott 26 képviselővel a Görög Kommunista Párt, és 21 képviselővel az Arany Hajnal nevű szélsőjobboldali párt is, a szélsőjobb és a szélsőbal pedig nem áll szóba egymással.

Az államfő szerda délire hívta össze ismét a pártok vezetőit, hogy az ügyvivő kormányról megegyezzenek. Az új választást minden bizonnyal június 10-én vagy 17-én tartják.

A görög politikai válság súlyos gondokat okoz az eurónak, illetve az Európai Unió tagállamainak. Utóbbiak közölték, leállnak Athén finanszírozásával, ha felrúgja a korábbi megállapodást. Ez gyakorlatilag Görögország csődjét jelenti, és lényegében biztos kilépését az eurózónából.

A válságos görög helyzet alaposan felforgatta a világ pénzpiacait hétfőn, az amerikai és az európai tőzsdéken kívül az ázsiai tőzsdék is zuhanásban voltak kedden reggel - írta a BBC. A politikai küzdelem tétje Görögország kilépése lehet az euróövezetből, amely az egész monetáris uniót alapjaiban rengetheti meg.