Interneten csalt ki dollármilliókat egy magyar férfi az Egyesült Államokban

Vágólapra másolva!
Nem létező autókat és motorcsónakokat árult internetes felületeken egy magyar férfi az Egyesült Államokban. Az "üzlettel"  több mint egy millió dollárt szerző csalót februárban tartóztatták le Észak-Karolinában. A 31 éves férfi most vádalku keretében segít az amerikai hatóságoknak a többszereplős csalás felderítésében, enélkül akár 40 évnyi börtön is várhat rá.
Vágólapra másolva!

Vádalku keretében bűnösnek vallotta magát szerdán Washingtonban egy 31 éves magyar férfi, aki két társával együtt létrehozott egy hamis internetes áruházat, amelynek segítségével a csoport több mint 1 millió dollárt csalt ki olyan emberektől, akik gépkocsit, teherautót és motorcsónakot akartak vásárolni.

Cs. István László budapesti lakost az észak-karolinai Charlotte repülőterén tartóztatták le február 10-én. A férfi banki csalás elkövetésére irányuló összeesküvésben és hamis útlevél felhasználásában vallotta magát bűnösnek a washingtoni körzeti szövetségi bíróságon, és egyúttal beleegyezett 756.511 dollár - a kicsalt pénz rá eső részének - visszafizetésébe.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) közleménye szerint a vádlott és társai amerikai vásárlók számára nem létező autókat és motorcsónakokat kínáltak 2011. június 1. és augusztus 31. között. Cs. a két cinkosa segítségével három hónap alatt összesen 45 bankszámlát nyitott az amerikai fővárosban, valamint New York, New Jersey, Pennsylvania, Maryland és Virginia államban. A becsapott vásárlók ezekre a számlákra utalták át a járművásárlásra szánt pénzt. A számlanyitáshoz hamis görög és portugál útleveleket, valamint amerikai jogosítványokat használtak.

A The Washington Examiner szerint a magyar bűnöző a műveleteket egy, a washingtoni Dupont Circle közelében található szállodából irányította. A csoportnak bérelt UPS-fiókja is volt, hogy Washington környéki címet tudjon felmutatni. A járműveket az eBayen és a Cars.com-on hirdették meg, magukat AMZ Vehicke Brokers vagy Vehicle International Brokers néven emlegetve.

Egy-egy becsapott vásárlót a csalók átlagosan 20 ezer dollár kifizetésére vették rá. Az áldozatok száma több mint 60 volt. A megrendelt járműveket sohasem szállították le.

Az ügyben augusztus 17-én hirdetnek ítéletet. A törvény értelmében vádalku nélkül a magyar csalóra akár 40 évi szabadságvesztést is kiszabhatnának. Cs. beleegyezett abba, hogy segít az amerikai hatóságoknak az ügy szálainak felgöngyölítésében.

A magyar csaló két társának nemzetiségét az ügyről beszámoló amerikai források nem közölték, mindössze arról írtak, hogy a csalás "nemzetközi" volt.