Magyar gyerekeket jelenthettek be hamis lakcímre osztrák polgármesterek

Vágólapra másolva!
Magyar gyerekek hamis lakcímbejelentése miatt nyomoznak burgenlandi polgármesterek ellen - írt az ORF osztrák rádió internetes oldala. A városvezetők úgy akarták megmenteni az iskolákat a bezárástól, hogy magyar gyerekeket bejelentettek a tepeülésükre, habár nem laktak ott. Az egyik érintett polgármester azt mondta, hogy politikai okokból támadják őket a választások előtt.
Vágólapra másolva!

Tizenhét burgenlandi településen folyik vizsgálat amiatt, hogy magyar tanulókat hamis lakcímre jelentettek be - közölte a tartományi ügyészség az osztrák rádió (ORF) internetes oldalán pénteken. A polgármesterek a gyanú szerint a helyi iskolabezárásokat akarták elkerülni.

A cikk nem sorolja fel az érintett településeket. Korábbi beszámolókból ismert ugyanakkor, hogy a burgenlandi tartományi parlament felfüggesztette három, a vizsgálatokban érintett képviselő mentelmi jogát. Az érintett képviselők Josef Loos illmici (Illmitz) polgármester (Osztrák Szociáldemokrata Párt - SPÖ), Manfred Kölly németkeresztúri (Deutschkreuz) polgármester (Burgenlandi Lista) és Gerhard Steier (SPÖ), Cinfalva (Siegendorf) volt első embere.

Az ORF internetes tudósítása szerint több helyen a tanárok nehezményezik, hogy hosszan kihallgatják, és "csaknem bűnözőkként kezelik" őket. A tartományi parlament elnökének tisztségét is betöltő Gerhard Steier a portálnak azt mondta, hogy politikai okok állnak a feljelentési hullám mögött. "A feljelentés, a hitelrontás vagy akármilyen módon áskálódni egymás ellen - ez mára szinte a politika alapeleme lett" - mondta. Steier szerint a helyi iskolát sosem fenyegette az a veszély, hogy a minimális kilencven fő alá csökken a létszám, és legfeljebb egy magyar iskolás lehetett bejelentve helyi lakcímre. Több burgenlandi politikus szerint a feljelentések hátterében az áll, hogy októberben önkormányzati választások lesznek a tartományban.

2010-ben Zurány (Zurndorf) volt polgármesterét, Werner Falb-Meixner konzervatív (ÖVP) tartományi tanácsost hét hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. A volt városvezető ugyanis az iskola működésének fenntartása miatt utasítást adott négy magyar tanuló bejelentésére zurányi lakcímekre anélkül, hogy a gyerekek valóban ott laktak volna. A politikus azzal védekezett, nem tudta, hogy törvényszegésnek számít, amit tett. Mint mondta, meggyőződése volt, hogy senkinek nem árt ezzel, az iskolát viszont megmenti a bezárástól. Falb-Meixner később lemondott a tisztségéről.