Obama személyesen dönt a halállistáról

Vágólapra másolva!
Az amerikai elnök személyesen dönt arról, kik kerüljenek rá arra az al-Kaida-tagokat tartalmazó listára, akiket katonai akció keretében likvidálnak. Obamát gyakran bírálják jogvédők az akciók miatt, amelyeknek már amerikai állampolgár is esett áldozatul.
Vágólapra másolva!

Barack Obama elnöksége alatt megszaporodtak az olyan katonai akciók, amelyek egyes al-Kaida-tagok megölését célozták. A New York Times szerint a célpontok listájáról személyesen maga az elnök dönt. A cikk szerint Obama átolvassa mindegyik személy életrajzát, és ez után dönt arról, hogy rákerülhet-e a listára.

A támadások egy jelentős részét úgynevezett drónokkal, távirányítású roportrepülőkkel hajtják végre. Csak április óta 14 ilyen akció volt Jemenben és 6 Pakisztánban. Ezek a támadások gyakran járnak civil áldozatokkal is, ami miatt a terrorszervezetek ezekre hivatkozva próbálnak minél több új tagot toborozni maguk közé.

Obamát gyakran bírálják jogvédők a szerintük átláthatlatlan módon előkészített és jogilag nem feltétlenül megalapozott akciók miatt. Különösen nagy vitát váltott ki az, amikor egy amerikai állampolgárságú al-Kaida-taggal végzett az egyik akció.