Merényletet hiúsítottak meg az Eurovízió alatt

Vágólapra másolva!
Az azerbajdzsáni hatóságok negyven embert vettek őrizetbe, a gyanú szerint a terroristák két szállodában és a verseny helyszínén is nagy erejű robbantásra készültek.
Vágólapra másolva!

Az azerbajdzsáni hatóságok szerdán megerősítették, hogy terrorista támadást hiúsítottak meg a múlt héten az Eurovíziós Dalfesztivál ideje alatt. Negyven embert őrizetbe vettek. A nemzetbiztonsági minisztérium által kiadott közlemény szerint a csoport célja az volt, hogy terrorcselekményt kövessen el Bakuban a dalfesztivál előtt, illetve a verseny alatt. További cél volt, hogy minél több áldozata legyen a robbantásoknak és fegyveres támadásoknak. A tárca adatai szerint robbantásokat terveztek a főváros központjában álló Hilton és Mariott szállodában, valamint a rendezvény színhelyén, a Kristálycsarnokban.