Vágólapra másolva!
A magyar külügyminiszter szerint Magyarország és Szlovákia közös érdekei sokkal fontosabbak, mint a két ország között fennálló ellentétek. Miroslav Lajcák szerint tervezik a szlovák állampolgársági törvény módosítását.
Vágólapra másolva!

Martonyi János külügyminiszter szerint a magyar-szlovák kapcsolatok lényegesen jobbak, mint ahogyan a külvilág gyakran feltételezi, a két ország közös érdekei sokkal erősebbek, jelentősebbek, mint a köztük felmerülő, fennálló viták. A tárcavezető pénteken megbeszélést folytatott Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterrel, és az azt követő közös sajtótájékoztatón azt mondta: az állampolgársággal kapcsolatban nyilvánvalóan véleményeltérés van Magyarország és Szlovákia között. Ennek lényege, hogy másként értelmezik a kapcsolatot állam és állampolgár között - mutatott rá a magyar külügyminiszter.

Véleménye szerint ebben az ügyben "az egyéni sérelmek elkerülését a jelenlegi szlovák elképzelések nem oldanák meg". Martonyi János hangsúlyozta. hogy a vitás kérdések megoldásáért folyamatos párbeszédre van szükség a két kormány között.

Lajcák szerint fontosak kisebbségek jogai

Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter közlése szerint Pozsony eltökélt abban, hogy a nemzeti kisebbségek jogait a jelenlegi szinten megőrzi, ahol lehet, továbbfejleszti, és eltökélt abban is, hogy ahol a magyar lakosság lélekszáma a legutóbbi népszámlálás alapján csökkent, ott is megmaradjanak az érintettek kisebbségi jogai.

A tárcavezető pénteken megbeszélést folytatott Martonyi János magyar külügyminiszterrel, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte, a szlovák kormány tervezi az állampolgársági törvény módosítását a szlovák Alkotmánybíróság majdani véleményének és az európai sztenderdeknek a figyelembevételével, de ebben az ügyben egyelőre nincs konkrét döntés. A két ország viszonyában vannak vitás kérdések, ezeket "egyenesen, őszintén, nyíltan és közvetlenül" beszélik meg diplomáciai egyeztetéseken, és megállapodtak, hogy "nem üzengetnek egymásnak" - hangsúlyozta.