A kínai nagy fal hosszabb, mint gondolták

Vágólapra másolva!
Az eddigi, alig kilencezer kilométeres becsléshez képest 21 ezer kilométer hosszúságú lehet a kínai nagy fal - közölte a kínai állami média.
Vágólapra másolva!

A legújabb felmérések szerint a kínai nagy fal 21 196 kilométer hosszúságú lehet, miközben egy 2009-ben készített becslés 8850 kilométer hosszúságúra tette - közölte a brit BBC a kínai állami média tájékoztatására hivatkozva.

A világ legnagyobb, ember alkotta építménye azért készült, hogy megvédje Kínát az északi határvonalán. De mivel nem összefüggő építmény, ráadásul a különböző korszakokban épült, hosszát nehéz megállapítani. Ez az első alkalom, hogy pontos számot adnak meg a hosszúságára vonatkozóan.

A kínai kulturális örökség hivatala szerint az eredmények egy 2007 óta folyó régészeti felmérésen alapulnak, míg a korábbi becslések alapja a történelmi feljegyzések voltak.

A fal mindössze 8,2 százaléka maradt meg viszonylagos épségben. Az építmény az UNESCO világörökségi listáján is szerepel 1987 óta.