Hogyan jutottak a görög neonácik a tévés pofozkodásig?

Vágólapra másolva!
Visszautasítják a neonáci jelzőt, viszont karlendítéssel köszönnek, és taposóaknákkal védenék meg Görögországot a bevándorlóktól. A szélsőjobboldali Arany Hajnal párt szóvivője volt az, aki élő adásban felpofozott egy politikusnőt. A párt májusban meglepetésre bejutott a parlamentbe, és a szóvivő akciójával most ismét a görög politikai élet középpontjába került.
Vágólapra másolva!

"Az Arany Hajnal ötszáz évvel vetné vissza az országot" - bírálta a neonácinak kikiáltott pártot Rena Duru, a radikális baloldali Sziriza párt képviselőnője pár másodperccel az előtt, hogy az Antenna televízió élő reggeli műsorban egy pohár vizet kapott az arcába az Arany Hajnal politikusától, Iliasz Kazidiarisztől. A jelenet valósággal sokkolta az újabb választásra készülő görögöket, de sok politikus szerint épp időben szembesülhettek "ennek a bűnszervezetnek az igazi arcával".

A politikusok épp a görög természeti erőforrásokról vitatkoztak a televízióstúdióban, az eszmecsere azonban pillanatok alatt kicsúszott a moderátor ellenőrzése alól. Amikor az Arany Hajnal szóvivője vén komcsiként emlegette a Kommunista Párt magas rangú politikusát, Liana Kanellit, aki viszont fasisztának nevezte Kazidiariszt, elszabadultak az indulatok. Az Arany Hajnal szóvivőjének az idegeit az is megviselte, hogy vitapartnerei felemlegették azt a függőben lévő bírósági ügyet, amely egy diák megtámadása miatt folyik ellene. A vád szerint 2007-ben rablásban és testi sértésben vett részt, ő azonban a Sziriza politikai támadásának tudja be az eljárást, és azt állítja, hogy a bűncselekmény idején épp egy kórházban dolgozott gyógyszerügynökként. A 31 éves Iliasz Kaziadirisz egyébként politikusi karrierje előtt a görög hadsereg különleges erőinél szolgált.

Forrás: AFP
Az Arany Hajnal szóvivője nem fogta vissza magát

Katapult a parlamentbe

Az Arany Hajnal 2009-ben a szavazatok mindössze 0,31 százalékát szerezte meg. Ehhez képest lenyűgöző eredményt tudott felmutatni a május 6-i választásokon, ahol csaknem hét százalékkal 21 helyhez jutott a 300 fős görög parlamentben. A görög katonai diktatúra 1974-es megdöntése óta most először jutott be a parlamentbe ennyire szélsőséges párt.

A párt rengeteg energiát öl abba, hogy lemossa magáról a neonáci címkét, a másik oldalon viszont rengeteg olyan akciója van, amellyel kiérdemli ezt a jelzőt. Nem is szólva arról, hogy a párt tagjai karlendítéssel köszönnek, és a logójuk nem más, mint egy stilizált horogkereszt. A párt székházában pedig több, az árja felsőbbrendűséget hirdető könyv is ki van állítva.

Az Arany Hajnalt több, bevándorlók elleni támadással is megvádolták, bár a párt tagadja, hogy köze lett volna ezekhez az incidensekhez. E helyett nacionalista hazafias csoportként hirdetik magukat, amelynek az a célja, hogy megszabadítsa az országot a bevándorlóktól és a bűnözőktől. Mindezt egészen sajátos eszközökkel képzelik el.

Például taposóaknákat telepítenék a határhoz, hogy megakadályozzák a bevándorlók belépését Görögországba. Azokat pedig, akik már bejutottak, munkatáborokba zárnák. A párt ugyanakkor a szociálisan érzékeny oldalát is megmutatta, amikor a képviselői néhány athéni kerületben ételt osztottak a rászoruló családoknak.

Forrás: AFP

A párt támogatói azonban rendszeresen megfélemlítik a bevándorlókat, fekete pólót viselnek, náci jelképekre emlékeztető díszítéssel. A választási kampány idején a párt a "Szabadítsuk meg az országot a bűztől" szlogennel futtatta televíziós hirdetéseit.

"Használják a képzeletüket!"

Amikor a választások után a párt elnökét, Nikolaosz Mihaloliakoszt megkérdezték, hogy mi lesz az első dolga a parlamentben, a politikus azt kiabálta: "Ki az illegális bevándorlókkal! Ki velük az országból, ki velük az otthonomból!" Amikor az újságírók azt firtatták, mindezt hogyan szeretné kivitelezni, dühösen csak annyit mondott: "Használják a képzeletüket!" Mihaloliakosz egyébként előszeretettel üzenget a görögöknek. Egy sajtótájékoztatón azt mondta: "Nem kell tartania tőlem senkinek, aki jó görög állampolgár. Aki viszont áruló - nem is tudom".

Forrás: AFP/Louisa Gouliamaki
A pártvezér buzdítja híveit

Görögország a pénzügyi-gazdasági válság mellett jelentős bevándorlási hullámmal is szembesül. Hivatalos adatok szerint 2012 első negyedévében összesen 18 700 menekült érkezett, négyezren közülük Afganisztánból. Az előző két évben több mint 230 ezer illegális bevándorló jutott el Görögországba. A 11,5 millió lakosú országban több mint egymillió bevándorló él.

Bár a párt identitását alapvetően a bevándorlásellenesség határozza meg, a megszorító csomag határozott elutasításával is szavazatokat szerzett.

A pofon téma lesz a kampányban

Az Arany Hajnal egyelőre nem hajlandó elítélni az incidenst, amelyet az átmeneti kormány egyik szóvivője úgy írt le, mint "támadást minden demokratikus állampolgár ellen". A tévévitában ugyancsak részt vevő Prokopisz Pavlopulosz, a konzervatív Új Demokrácia volt minisztere szerint Kazidiarisz viselkedése nem hagyhat kétséget a görögökben az Arany Hajnal valódi természete felől. "Most láthatták, hogy miről is szól ez a párt. A görögöknek mostantól nem lesz mentségük akkor, ha ismét rájuk szavaznak" - összegezte az ügy tanulságait a politikus.

Forrás: AFP
A párttagokat a köszöntésről is fel lehet ismerni

Görögországban június 17-én megismételt parlamenti választást tartanak, miután a május 6-i választások után egyik pártnak sem sikerült kormányt alakítania. A voksolás eredménye eldöntheti, hogy Görögország az euróövezet tagja marad-e. Az EU vezetői ugyanis világossá tették, ha az új görög kormány nem teljesíti a mentőcsomag fejében vállalt újabb súlyos megszorító intézkedéseket, beszüntetik a folyósítást. Ez egyet jelentene a görög államcsőddel, amelynek következtében Görögország gyorsan kívül találhatja magát az euróövezeten. A legfrissebb felmérések szerint az Arany Hajnal az 5 százalékos parlamenti küszöb körül egyensúlyoz.