Elítélték az idegesítő harangjátékot felszerelő papot

Vágólapra másolva!
Bosszantotta a lengyelországi Lewinben élőket Wrobel atya harangjátéka, sokan aludni sem tudtak a hajnalban megdöndülő gongtól vagy a korábbi pápa dicsőségét zengő éjjeli himnuszoktól. A pap a tiltakozás ellenére nem vetett véget a lármának, ezért feljelentették, és a bíróság harminc óra közösségi munkára ítélte zajszennyezés miatt.
Vágólapra másolva!

Harminc óra közösségi munkára ítéltek egy lengyel papot zajszennyezés miatt - írja a lengyel rádió internetes oldala. A zajszennyezést a pap által használt elektronikus harangok okozták.

Andrzej Wrobel atya 2009-ben szereltette fel a közép-lengyelországi Lewinben lévő templomba a csúcstechnológiás harangokat a hívők adományaiból. A harangok beindítása után sok helyi panaszkodni kezdett, hogy nem tud aludni.

A zavaró hangok közé tartozott a reggel 5 órás gongütés, amely az új napot köszöntötte. Többen kifogásolták a rendszer által játszott dicshimnuszokat is, amelyek közül a nem sokkal este fél 10 után felcsendülő II. János Pál pápának állított emléket.

Wrobel atya a panaszok ellenére megtagadta a rendszer módosítását, sőt májusban újabb örömódát állított be, amely hajnali fél 2-kor csendül fel. A pap ügyvédje fellebbez.