[origo] nagyvilág>
Ősellenségeket taszít egymás karjaiba a görög választás
Visnovitz Péter|2012. 06. 18., 16:52|Utolsó módosítás:2012. 06. 19., 10:46|Hiába ősi ellenségek, kénytelenek lesznek együtt vezetni Görögországot azok a pártok, amelyek a vasárnapi választások után képesek koalíciót alkotni - vélik az [origo] által megkérdezett athéniak. Az ország sorsa azon múlik, hogy a történelme legnagyobb vereségét elszenvedő szocialista párt, a PASZOK milyen könnyen adja be a derekát a választások győztesének. Egyik aktivistája szerint nem szívesen, de meg fogják tenni, a győztes Új Demokrácia pedig fintorogva elfogadja őket.

Szamarasz és Venizelosz a koalíciós tárgyalás során
JÁTSSZ ONLINE!
KORÁBBAN
Egy nappal a görög választások után, a hétfő délutáni forróságban elhagyatottan áll a görög szocialista párt, a PASZOK kampánybódéja Athén belvárosában. A parlamenthez vezető forgalmas főút mellett egy üres sátor és egy lakattal lezárt házikó árválkodik félig letépett, zöld poszterekkel, amelyekről nagy tokájú, kényszeredett mosolyú politikus néz vissza. A bódé körül százak nyüzsögnek a járdákon, de a plakátokat senki sem méltatja figyelemre. Pedig ennek a pártnak, a PASZOK-nak a kezében van most Görögország jövője.
Az országban vasárnap tartottak megismételt parlamenti választásokat, miután az előző, májusi voksolást követően egyik párt sem volt képes összekovácsolni egy működő kormánykoalíciót. A mostani menetben az EU-párti konzervatívok győztek, akik az unió és az IMF által előírt megszorításokkal akarják megmenteni az országot. Ahhoz azonban, hogy mindez sikerüljön, koalíciót kell alakítaniuk: a választásokon győztes, konzervatív Új Demokrácia kénytelen ősi ellenségéhez, a szocialista PASZOK-hoz fordulni, hogy együtt álljanak a süllyedő hajó kormánya mögé.
A PASZOK választási eredménye alapján mellékszereplővé süllyedt a görög politikai játszmában, mégis a körüludvarolt partner szerepében találta magát. A két párt négy évtizeden át rivalizált, de most mindketten azt vallják, csak az EU és az IMF feltételeinek teljesítése vezetheti ki Görögországot a válságból. Mivel más potenciális partnert nem találnak az ezzel járó megszorításokhoz, a két egykori ellenségnek három napja van, hogy kitalálják, milyen feltételekkel képesek együttműködni.
Bele kell menni bármi áron
A választások után a PASZOK politikusai ellentmondásosan nyilatkoztak arról, milyen feltételekkel mennének bele egy kormánykoalícióba, az [origo] által megkérdezett görögök szerint azonban nincs sok választásuk. "A jelenlegi helyzet nagyon rossz a PASZOK-nak. 2009-ben az európai parlamenti választásokon még közel 44 százalékot szerzett, most alig több mint 12 százalékot" - magyarázta az [origo]-nak a párt egyik aktivistája, Alexander, aki sofőrként dolgozik. Szerinte ebben a helyzetben nincs sok mozgásterük: a koalícióra szükség van az ország megmentéséhez, nekik pedig bele kell menni bármi áron.
![Forrás: Visnovicz Péter [origo] Forrás: Visnovicz Péter [origo]](http://static5.origos.hu/i/1206/20120618-a-paszok-part-koalicios-eselyei.jpg)
A támogatói jelentős részét elveszítő, korrupciós botrányokban elhasználódott pártnak nincs más választása, újra kell kezdenie az építkezést - mondta az aktivista. Mindent át kell alakítani, ha életben akarnak maradni, le kell cserélni a vezérkart, eltávolítani mindenkit, akinek a korábbi korrupt ügyletekhez köze volt. A pártelnök, Evangelosz Venizelosz el is kezdte lecserélni tanácsadóit - mondta a férfi. Változtatni kell, a régi út nem járható. Ez azonban rányomhatja a bélyegét a koalíciós tárgyalásokra is.
Nincs idő az ideológiára
Ennek a belső meghasonlásnak tudta be a párt ellentmondásos nyilatkozatait egy fiatal görög is, aki a PASZOK sátra előtt ácsorgott hétfő délután. A Fatimaként bemutatkozó nő szerint nem véletlen, hogy a párt politikusai sem tudják pontosan, milyen politikát kövessenek egy ilyen csúfos vereség, a párt történetének legrosszabb választási eredménye után. "Nyilván vannak viták, véleménykülönbségek a párton belül, hogy hogyan tovább. De ezt most le kell rendezniük, mert muszáj együttműködni: a meccset le kell játszani, nincs más választás" - mondta.

Fatima szerint igaz, hogy a PASZOK nagyon korrupt, ráadásul ideológiailag az ellenkező oldalon áll, mint leendő koalíciós partnere, az Új Demokrácia. "Van egy hatalmas ideológiai ellentét köztük, de most nincs idő erre. Most minden a gazdaságól szól, és a politikusainknak az a dolguk, hogy együtt dolgozzanak az ország megmentésén" - mondta. A PASZOK-aktivista Alexander egyetértően bólogatott: "Nem akarunk az egykori ellenség kormányához csatlakozni. De muszáj".
A kényszerű együttműködést a másik oldalról is fintorogva fogadják: az [origo]-nak az Új Demokrácia egyik aktivistája vasárnap este azt mondta, nagyon vigyázniuk kell, nehogy a PASZOK sorsára jussanak. "A PASZOK hihetetlen korrupt volt, és belebukott. Az Új Demokráciának nagyon világosan szakítania kell ezzel a hozzáállással, különben fél év múlva mi is így végezzük" - mondta.
Rengeteg a bűnük
Az [origo]-nak nyilatkozó athéniak szinte mind azt mondták, a PASZOK-ot és az Új Demokráciát tartják felelősnek az elmúlt évtizedek összes hibájáért. "Ezt a teret, ahol a PASZOK bódéja áll, Klafmonosz térnek, a Siránkozás terének hívják" - mondta az [origo]-nak Jorgosz, egy idősebb úr. Azért ez a neve, mert egy évszázaddal ezelőtt, amikor változott a hatalom, állandóan kirúgták a régi köztisztviselőket, és azok ide gyűltek össze siránkozni az elvesztett állásuk miatt. De azóta új törvényt hoztak, és az elmúlt évtizedekben a két nagy párt elintézte, hogy a közszolgákat ne lehessen kírúgni, még akkor sem, ha egész nap otthon lustálkodnak, és szörnyű munkat végeznek.
Jorgosz szerint a PASZOK és az Új Demokrácia valóságos klientúrát épített ki a közszolgálati dolgozókból, akik a siránkozás helyett immár ezekre a pártokra szavaztak, mert neki köszönhetik az állásukat. Az értéket nem termelő, egyáltalán nem hatékony, túlduzzadt közszolgálati szektor viszont hosszú távon Görögország bukását hozta. Most azok a pártok lépnek szövetségre egymással, hogy kiutat keressenek, akik ezt a helyzetet létrehozták. "Radikális változásra lenne szükség, de ők mindig csak a hatalomban akartak maradni, úgyhogy nem biztos, hogy megcsinálják" - mondta a férfi.
A világ szeme mindenesetre a PASZOK-ra szegeződik. A párt székházában, egy a parlamenttől mintegy 10 perc sétára lévő, félreeső mellékutcában már délben is kamerák hada pásztázta a bejárati ajtót. A székház környékén gépfegyveres rohamrendőrök álltak őrt, ami Athénban már-már megszokott: a rendőrök azonban hétfőn különösen feszültek voltak, az [origo]-nak azt mondták, most még a párt épületét is tilos fotózni. A PASZOK kommunikációs osztályán közölték: a vezetők egész nap egyeztetnek, nagy a jövés-menés. A pártelnököt délután 6-ra várja a parlamentbe a választást megnyerő Új Demokrácia elnöke, és este derülhet ki, mire jutnak egymással.
|
Megmaradt szavazólapok árulkodnak a vereségről Az egykor népszerű, nemrég még az egyik legnagyobb pártnak számító PASZOK bukása kézzelfogható: a párt sofőrje és társa hétfőn hatalmas zsákokban hordta ki a párt nevét tartalmazó szavazólapokat a PASZOK kampánybódéjából. Ezeket a lapokat kellett volna a szavazóhelyiségekben az urnába dobniuk a választóknak, ha a PASZOK-ra szavaztak volna: most a több zsáknyi papír megy az újrahasznosító üzembe - mondja Alexander. Ha a lapok a szavazóurnában végezték volna, nem itt tartana a párt. |
Címlapsztori»
Ahol a gyalogos nem ember
Miért lesz a kedves amerikaiból dühöngő őrült, ha autóba ül? Miért gyanús, aki busszal jár? Vége lesz-e valaha az autózás iránti szerelemnek? Ismerkedjen meg az amerikai ...
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért
- Kilencven trafik egy bajai lakásban
- Fújdogál Orbán keleti szele
Ahol a gyalogos nem ember
Miért lesz a kedves amerikaiból dühöngő őrült, ha autóba ül? Miért gyanús, aki busszal jár? Vége lesz-e valaha az autózás iránti szerelemnek? Ismerkedjen meg az amerikai ...
Ahol a gyalogos nem ember
Miért lesz a kedves amerikaiból dühöngő őrült, ha autóba ül? Miért gyanús, aki busszal jár? Vége lesz-e valaha az autózás iránti szerelemnek? Ismerkedjen meg az amerikai ...
Fel se tűnt a mariknak Putyin újabb tőrdöfése
Egy újabb lépés lehet a nemzethalál felé vezető úton az új orosz oktatási törvény, amely néhány szakértő szerint alapjaiban fenyegeti az Oroszországban élő kisebbségek, ...
Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
Macskaszaros, undorító klinikáján végzett veszélyes abortuszokat kozmetikus felesége segítségével dr. Kermit Baron Gosnell. A philadelphiai doktor úgy vélte, ...
Rongyrázó kishalakon bukott el a világ legnagyobb bankrablása
Minden korábbi rekordot megdöntöttek azok a kiberbűnözők, akik egy tavaly decemberi és egy idén februári akcióban összesen 45 millió dollárt loptak el két közel-keleti ...
Ennyi volt Obama?
Alig több mint száz nappal ezelőtt kezdte meg második ciklusát Barack Obama, de sokan már a politikai nekrológját írják. Tényleg elszenvedett néhány csúfos kudarcot, de ...
A rezsiköltség vezeti válaszúthoz az EU legnyomorultabb országát
A villanyszámla az egekbe szökik, a fizetések a béka feneke alatt vannak, az állami megrendeléseket mutyik közepette osztják a csókosoknak, és mindig ismerni kell ...
Kisgyerek a cukorkaboltban
Michael Misick csóróként lett főminiszter, de hamar beleszokott a nagyvilági életbe. A karibi luxuparadicsom, Turks- és Caicos-szigetek egykori miniszterelnöke több ...
A leggonoszabb emberek a világon
A drogkirály, aki olajoshordóban süti meg az ellenfeleit, a tudós, aki tömegpusztító fegyveren ügyködik, a terrorista, aki pusztító támadások mögött áll, az elnök, aki a ...
Nem menekülünk semmitől
Él egy kis közösség a második legnagyobb görög szigeten. Tagjai hátat fordítottak a modern társadalomnak, jurtába költöztek, igyekeznek önellátókká válni. Maguk termelik ...
Lefejezték az albán drogmaffiát
Szereti az autókat és az ingatlanokat, engedély nélkül épített szállodát. A rendőrség szerint az övé az egyik legerősebb regionális bűnszervezet, de csak egyszerű ...
Babaarcú király vet véget a nőuralomnak
Egy modern apuka váltja keddtől minden holland nagymamáját. Az alkotmányos királyságnak három királynő és 123 év után lesz újra férfi uralkodója. Vajon elfogadják a ...
Beindult a nyerészkedés az új influenzával
Rendkívül hatékonyan terjed az az influenzavírus, amely Kínában ütötte fel a fejét márciusban. A kínai hatóságok próbálják megakadályozni, hogy az országon kívülre is ...
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért
- Kilencven trafik egy bajai lakásban
- Fújdogál Orbán keleti szele
- Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
- Jobbikos képviselő halálos gázolása
- Kerényi lebuzizta Alföldi színházát
- Fel se tűnt a mariknak Putyin újabb tőrdöfése
- Cserbenhagyta halott áldozatát a kamionos
- S. Ábel nem tett le a gyilkosságról
- Az internet tele van pedofilokkal - parlament percről percre
- Húsz gyerek is meghalt a tornádóban
- Orbán nem nácizta le Merkelt
- Milliárdokért szerelik fel tablettel a védőnőket
- Kiakadtak a németek Orbán tankos mondatán
- Napi 180 ezerbe kerül az ócsai házak őrzése
- BAT: A nemzeti trafikok elviszik a pénzünket
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkuldj, járj jól! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Lego Chima játékok
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Hajóutak 73.000 Ft / fő / 7 éjtől
Mediterrán hajóutak elérhető áron. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/1304/2013042650.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/1305/2013052132.jpg)