Kémkedésért elítéltek két orosz egyetemi tanárt

Vágólapra másolva!
Súlyos börtönbüntetésre ítélt hazaárulásért egy szentpétervári bíróság szerdán két orosz professzort, az Usztyinov Balti Állami Műszaki Egyetem (Vojenmeh) tanárait, akik a vádak szerint államtitkokat szolgáltattak ki Kínának.
Vágólapra másolva!

A bíróság Jevgenyij Afanaszjevet hazaárulásért 12 és fél év szigorított börtönre, Szvjatoszlav Bobisevet pedig hazaárulásban való bűnrészességért 12 év börtönre ítélte.

A vizsgálat megállapította, hogy a professzorok 2009 májusában és júniusában a kínai félnek a Bulava (Buzogány) interkontinentális ballisztikus rakétára vonatkozó információkat adott át, melyekhez a rakétákat kidolgozó moszkvai hőtechnikai intézettel folytatott szerződéses együttműködés során jutottak. Mindketten a Vojenmehnek nevezett szentpétervári katonai műszaki egyetemen voltak professzorok, amíg le nem tartóztatták őket 2010 márciusában.

Afanaszjev és Bobisev 2009-ben többször is járt Kínában, ahol elvileg a harbini műszaki egyetemmel ápolt szakmai kapcsolatokat építették, de az orosz titkosszolgálat (FSZB) információi szerint kiküldetésük során 7000 dollárért cserébe különböző titkos információkat adtak át a Bulava rakétákról a kínai hírszerzésnek.

A szerdai, nyolc órán át tartó tárgyalás során a két professzor ártatlannak vallotta magát, ügyvédeik jelezték, hogy fellebbeznek az ítélet ellen. A Ria Novosztyi hírügynökség tudósításában megjegyzi, hogy egy tudományos érdekvédelmi szervezet nem sokkal a letartóztatásuk után "a kémmánia áldozatainak" nyilvánította a kutatókat.

A hírügynökség arra is emlékeztet, hogy a Bulava-ügyben nem ez az első elmarasztaló ítélet: egy orosz hadicég egyik alkamazottját, Alekszander Gnityejevet nemrég nyolc év börtönre ítélték azon vád alapján, hogy a rakéta irányítási rendszereiről adott információkat egy meg nem nevezett külföldi titkosszolgálatnak.