Bevonnák a szíriai háborúba a lázadók Törökországot a Kommerszant szerint

Vágólapra másolva!
Egy orosz lap külpolitikai szakírója szerint a szíriai felkelők mindent megtesznek majd azért, hogy bevonják a harcokba Törökországot, miután a török miniszterelnök azt mondta, hogy célpontként fogja kezelni a szíriai hadsereg azon tagjait, akik megközelítik a török határt.
Vágólapra másolva!

Törökország készen áll a fegyveres összecsapásra Szíriával - közölte külpolitikai szakírója véleményét a Kommerszant című orosz napilap csütörtökön. Makszim Juszin szerint Törökországot már a közeljövőben bevonhatják a szíriai konfliktusba.

A cikkíró szakértőkre hivatkozva megállapította: éppen ez a célja Bassár el-Aszad szír elnök ellenfeleinek, akik lelkesen fogadták Recep Tayyip Erdogan Damaszkusznak címzett fenyegetéseit. A török miniszterelnök hadseregük felderítő repülőgépének múlt pénteki lelövésére válaszul kedden a parlamentben kijelentette:"Bármilyen katonai elemet, amely Szíria felől megközelíti a török határt, és biztonsági kockázatot vagy veszélyt jelent, fenyegetésnek fogunk tekinteni és katonai célpontként fogunk kezelni."

A tekintélyes orosz lap külpolitikai elemzője úgy vélte, "a felkelők Szabad Szíriai Hadsereg elnevezésű csapatai bizonyára élni fognak a helyzet adta lehetőséggel, és a török határ felé fogják szorítani a szíriai kormányerőket, így az ő oldalukon bevonhatják Törökországot a háborúba". Szakértők feltételezik, hogy Ankara eleve teljesíthetetlen feltételeket támaszt majd Damaszkusszal szemben, a felkelők pedig főként a Törökországgal határos területen, az észak-szíriai Idlíb tartományban lesznek aktívak.

A Kommerszant értesülései szerint a török területen létrehozott egyes menekülttáborokban nem csak békés polgárok, hanem ellenzéki fegyveresek is tartózkodnak, akik ott készülnek fel az újabb rajtaütésekre. A törökök pedig fegyverekkel látják el őket.

Az orosz lap elemzője úgy véli: ha a szíriai kormányerők teljesítik Ankara követelését és felhagynak a határ menti területeken a harci cselekményekkel, akkor az ellenzéki erők megvalósíthatják legfőbb stratégiai céljukat: a kormányerők által felszabadított területeken létrejövő ütköző zónákban létrehozhatják a forradalmi kormányukat és egyéb hatalmi szerveket, amelyeket a külföld, elsősorban Törökország azonnal elismerne.