Erősítést küldött a török hadsereg a szír határra

Vágólapra másolva!
Több katonai konvoj érkezett Törökország Szíriával közös határvidékére. Rakétavetőkkel és légvédelmi fegyverekkel ellátott teherautókról közöltek képet a török tévék. A két ország közötti feszült viszonyon sokat rontott, hogy Szíria egy hete lelőtt egy török vadászrepülőt.
Vágólapra másolva!

Körülbelül 30 katonai teherautó, köztük rakétavetővel, légvédelmi fegyverekkel ellátott járművek, katonai mentők érkeztek a török-szír szír határ közelében fekvő Iskenderun kikötővárosba, és harcálláspontokat foglaltak el, nem messze a szír határtól - jelentette a Reuters hírügynökség török forrásokra hivatkozva. Török televíziók olyan képeket mutattak, amelyeken rendőrautók kísérik a katonai konvojt, amint kihajt a kikötővárosból a szír határ felé.

Hasonló mozgósítás történt a keletebbre, de szintén a szír határ közelében fekvő Sanliurfa társégében is az Anatolia hírügynökség szerint. A Hatay tartományban fekvő Reyhanliban található támaszpontra is küldtek katonai járműveket.

Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök korábban azt közölte, hogy szeretné megerősíteni a térség biztonságát, miutén a szíriai légierő a múlt héten lelőtt egy török harci gépet. Erdogan szerint minden, a határokat megközelítő katonai egységet vagy eszközt célpontnak fognak tekinteni.

A két ország viszonya a szíriai rezsim ellen tiltakozókkal szembeni kemény fellépés óta feszült. A harcok és leszámolások elől sok szíriai lakos menekült Törökországba. A Földközi-tenger partján fekvő, Szíriába beékelődő Hatay tartományban 33 ezerre becsülik menekültek számát.

Nem számít beavatkozásra Aszad

Eközben Bassár el-Aszad szíriai elnök azzal vádolta a Nyugatot és bizonyos arab országokat, hogy titokban katonai támogatást nyújtanak a fegyveres lázadóknak. Az elnök az iráni televíziónak adott interjút, amelyet csütörtökön sugároztak. Aszad szerint a nép megvédésének érdekében kormányának kötelessége "megsemmisíteni a terroristákat", mert ezzel "életek tucatjait, százait, sőt, akár ezreit" menthetik meg. Azt állította, hogy a Szíriában elkövetett terrorista akciókhoz az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetnek és más szélsőséges vallási alapú csoportoknak is köze van, és a fegyveres ellenzéki csoportok többségében ott vannak a képviselőik.

Szerinte a válságot Szíriának kell megoldania, és nem gondolja, hogy katonai beavatkozással végződik. Továbbra is támogatja Kofi Annan, az ENSZ és az Arab Liga különmegbízottja által kidolgozott, hatpontos rendezési tervet.

Az elnök ritkán ad interjúkat azóta, hogy 15 hónappal ezelőtt kormányellenes lázadás robbant ki országában. A térségbeli országok közül Irán a legfőbb szövetségese, a válság kezdete óta szilárdan kitart a damaszkuszi rezsim mellett.

Az ENSZ becslései szerint több mint 15 ezer ember vesztette életét Szíriában a különböző erőszakos eseményekben. Csak csütörtökön legalább 69 ember - köztük 38 civil - halt meg a harcokban és a lázadók fellegvárai elleni tüzérségi támadásokban.