Madárinfluenza pusztít Mexikóban és Kínában is

Vágólapra másolva!
Északnyugat-Kínában csaknem 160 ezer baromfit ítéltek kényszervágásra, Mexikóban az egész országra kiterjedő rendkívüli intézkedéseket vezettek be a madárinfluenza-járvány miatt.
Vágólapra másolva!

Az északnyugat-kínai országrészt érintő madárinfluenza-járványt jelentett be a kínai mezőgazdasági minisztérium, csaknem 160 ezer baromfit ítéltek kényszervágásra - jelentette a kínai média kedden. A kínai szaklaboratórium vizsgálatának eredménye igazolta, hogy a H5N1 vírus fertőzte meg a csirkéket a Hszincsiang-Ujgur autonóm terület egy állami, félkatonai vállalatának területén.

A cég baromfitelepén június 20-ig 1600 csirke hullott el, és 5500-nál találták meg a fertőzés jeleit. A helyi hatóságok lezárták a telepet, fertőtlenítették, és több mint 156 ezer állatot levágtak, illetve megsemmisítettek.

Mexikóban az egész országra kiterjedő rendkívüli intézkedéseket foganatosít a kormány a madárinfluenza terjedésének megakadályozása érdekében, mivel eddig csaknem 1,7 millió baromfit fertőzött meg a kór. A mezőgazdasági minisztérium közölte, hogy a baromfik közel fele már elhullott vagy kényszervágásra lett ítélve. A járvány tíz tenyésztőtelepet érint az ország nyugati részén fekvő Jalisco államban. Az első megbetegedéseket június 20-án észlelték. Az A típusú madárinfluenzát a H7N3 vírus okozza.

A minisztérium által meghirdetett rendkívüli intézkedések értelmében szigorúan ellenőrzik a baromfiszállítmányokat és a baromfitermékeket, a fertőzött vagy fertőzésgyanús csirkéket levágják, az egészségeseket beoltják. A minisztérium felhívja a figyelmet arra, hogy Mexikóban a baromfi a teljes haszonállat-állománynak csaknem negyven százalékát teszi ki, ezért a madárinfluenza helyrehozhatatlan gazdasági károkat okoz.

A madárinfluenza vírusfertőzéssel terjed, és átlagos körülmények között csak madárféléket betegít meg, de sertésekben is feltűnt. Emberre veszélyes változata halálos lehet.