Átállt a lázadókhoz Szíria egyik nagykövete

Vágólapra másolva!
A Szíriában folyó mészárlások miatt átállt a lázadókhoz az ország egyik nagykövete, aki a kormányzó párt többi tagját is arra kérte, hogy kövessék példáját.
Vágólapra másolva!

Lemond hivataláról és kilép az 50 éve kormányzó Ba'ath pártból - jelentette be a Bagdadba delegált szír nagykövet, Nawaf Fares az Al Jazeera honlapján közétett videóban. Közleményében lemondását az ex-diplomata a Szíriában folyó mészárlásokkal indokolta. Fares a párt többi tagját is arra kérte, kövesse példáját, továbbá a hadsereget is felszólította, hogy csatlakozzon a forradalomhoz, és a nép legyilkolása helyett az ország védelmével foglalkozzon.

A szír biztonsági erőkkel jó kapcsolatban lévő Fares már a második rangidős diplomata, aki szembefordul Asszad elnökkel, lépése pedig további disszidálásokhoz vezethet. Az átállások azt mutatják, hogy az emberek kevésbé bíznak a kormányzó erőkben - mondta az Al Jazeera-nak a London School of Economics Közel-Kelettel foglalkozó professzora.