Monacónyival nőtt Hollandia

Vágólapra másolva!
Egy homokfeltöltésnek köszönhetően 3,5 kilométerrel kitolódott a holland tengerpart Rotterdamnál, így 20 négyzetkilométerrel nőtt az ország területe.
Vágólapra másolva!

Hivatalosan is nagyobb lett húsz négyzetkilométerrel Hollandia. Ez ugyanannyi, mint mintegy 3000 futballpálya vagy Monaco területe.

Beatrix királynő szerdán adta meg a jelet az Északi-tengerben Rotterdamnál épült új, 11 kilométeres gát lezárására. A gát a tengertől védi a Tweede Maasvlakte projektet, a rotterdami kikötő új bővítményét.

Az összesen hatórás homokfeltöltés után a holland part az eddiginél mintegy 3,5 kilométerrel kijjebb tolódott nyugati irányban. A szörfösök és a tengerparti nyaralók számára így egy új, nyolc kilométeres, dűnékkel is tarkított strand jött létre.

A kikötői terület 2014-re készül el teljesen. Akkor az újgenerációs, húszméteres merülésű konténerhajókat is kiszolgálhatja a rotterdami kikötő, amelynek területe egyébként húsz százalékkal növekszik meg a fejlesztések révén.

"Rotterdam Európa legnagyobb kikötője, az ötödik legnagyobb a világon. A Maasvlakte II projekt pedig tovább erősíti ezt a tényt" - mondta Melanie Schultz van Haegen infrastruktúráért és környezetvédelemért felelős miniszter az ünnepségen. A kikötőbővítés a becslések szerint összesen hárommilliárd euróba kerül.