Az ír hatóságok már nem akarnak foglalkozni a gázoló ügyével

Vágólapra másolva!
Az ír igazságügyi-miniszter szerint már nincs törvényes lehetőség további lépésekre a leányfalui gázoló, Francis Ciarán Tobin ügyében. Navracsics Tibor az uniótól vár segítséget az ügyben.
Vágólapra másolva!

Alan Shatter ír igazságügy-miniszter szerint az ír törvények nem tesznek lehetővé további lépéseket a leányfalui gázoló, Francis Ciarán Tobin ügyében.

Tobin, aki az Irish Life biztosítótársaság képviseletében három évig dolgozott Magyarországon, 2000. április 9-én, Leányfalun ütött el egy ötéves és egy kétéves kisgyermeket, akik a helyszínen meghaltak.

A baleset okozóját - aki abban az évben, kiküldetése lejártával elhagyta Magyarországot - később háromévi szabadságvesztésre ítélték. A magyar hatóságok kérték átadását Írországtól, ám az ír Legfelsőbb Bíróság többévi eljárás végén, minapi jogerős végzésével ezt elutasította.

Shatter az ír parlament szenátusában kijelentette: a Tobin-ügyben további kapcsolatfelvételek is várhatók, ám ő személyesen nem tenne jó szolgálatot a gyermekek oly sokat szenvedett családjának, ha azt a reményt keltené, hogy a család kívánságai teljesülhetnének (a gázoló elleni további eljárással kapcsolatban). "Nagy sajnálatomra nincs olyan további helyénvaló lépés, amelyet az ír törvények alapján még meg lehetne tenni" a Tobin-ügyben - fogalmazott parlamenti előterjesztésében az ír igazságügy-miniszter.

Az ügy kétszer került az ír bíróságok elé, Tobin átadását ugyanis 2007-ben a dublini felsőbíróság egyszer már elvetette, és azt a döntést egy évre rá az ír Legfelsőbb Bíróság megerősítette. Az akkori per első fokon eljáró bírája annak idején elfogadta azt az érvelést, hogy Tobin kiküldetése lejártával nem "elmenekült" Magyarországról a rá kirótt büntetés megkezdése elől. Az indoklás úgy hangzott, hogy a menekülés akkor valósulhat meg, ha már megszületett az ítélet, Tobin azonban még a magyarországi bírósági eljárás kezdete előtt távozott. Az európai elfogatóparancs írországi érvényesítéséhez az akkori ír törvények alapján annak bebizonyítására volt szükség az eljáró ír bíróság előtt, hogy a körözött személy elmenekült az elfogatóparancsot kiadó országból az ott letöltendő büntetés elől.

Ezt a cikkelyt - nem kis részben éppen a Tobin-ügy hatására - később törölték a jogszabályból, és az átadási ügyben 2009-ben - Tobin időleges őrizetbe vételével - ismét bírósági eljárás kezdődött, ami június végén a bíróság jogerőse elutasító döntésével ért véget.

Parlamenti felszólalásában az ír igazságügy-miniszter kitért erre a törvénymódosításra is, hangsúlyozva: a módosítás után lehetőség nyílt a magyar hatóságok számára újabb európai elfogatóparancs kiadására Tobin ellen. Shatter felidézte azt is, hogy a dublini felsőbíróság a második eljárásban el is rendelte Tobin átadását Magyarországnak. A végzést azonban a Legfelsőbb Bíróság előtt megfellebbezték, és a legfőbb ír bírói fórum meg is változtatta a felsőbírósági döntést, egyebek mellett azzal az indoklással, hogy a módosított törvények visszamenőleges alkalmazását korlátozó 2005-ös ír törvény alapján az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos ír törvénymódosítás Tobin ügyére nem vonatkozik. Shatter közölte: mindezek alapján nincs lehetősége olyan további lépésekre, amelyekkel elérhető lenne "az érintett személy" átadása Magyarországnak

Navracsics Tibor igazságügyi-miniszter korábban levelet írt az ír miniszternek és az Európai Bizottság igazságügyi felelősének is, aki azonnal reagált a levélre. Navracsics szerdán elmondta: a 2000-ben Leányfalun két kisgyermeket elgázoló ír Francis Ciarán Tobin ügyében "kissé megrekedtek a tárgyalások", az ír igazságügy-miniszter ugyanis még nem reagált a megkeresésére. Navracsics ezért újabb levelet írt a leányfalui ír gázoló ügyében Viviane Redingnek, az Európai Bizottság igazságügyi felelősének, arra kérve őt, hogy érje el: az írek legyenek konstruktívabbak a szabályozási kérdésekben és a konkrét ügyben is.

Az ügyről szóló összes cikkünk elérhető ezen a linken.