Trükközve próbálják megszerezni India milliárdjait a német fegyvergyártók

Vágólapra másolva!
India rengeteg fegyvert akar vásárolni a következő évtizedben, a milliárdos bizniszből a német fegyvergyártók is részesülni akarnak. Csakhogy a szigorú német szabályozás megköti a kezüket, ezért a parlamentet megkerülve külföldi cégek segítségével próbálják kijátszani az ellenőrzést.
Vágólapra másolva!

Jelenleg India a világ legnagyobb fegyverimportőre, elsőségét pedig biztosítja, hogy az elkövetkező tíz évre legalább 100 milliárd eurós bevásárlást tervez a szubkontinensnyi ország. Tavaly 34 százalékkal nőtt az indiai védelmi költségvetés, idén 18 százalékkal. Nem csoda, hogy a német fegyvergyártó cégek is szívesen részesednének ebből a piaci növekedésből - írja cikkében a Spiegel. A mintegy 100 ezer munkavállalót foglalkoztató német fegyveripar a harmadik legnagyobb exportőr a világon, 11 százalékos világpiaci részesedésével annyi fegyvert ad el, mint Franciaország és Nagy-Britannia együttvéve.

Az indiai jogszabályok szerint a megvásárolandó fegyverek 30 százalékát hazai gyártóktól kell beszerezni, ez pedig lehetőséget teremt a német gyártóknak, hogy megkerüljék a fegyverekre vonatkozó hagyományosan szigorú német szabályozásokat. A német szabályozás szerint minden egyes kiviteli ügyben külön járnak el a hatóságok, mérlegelve az export kül-, biztonságpolitikai és emberi jogi vonzatait. A német gyártók szívesen alapítanak közös vállalkozásokat a célországok cégeivel, hogy ott szereljék össze a késztermékeket, a kiszállítandó alkatrészekre ugyanis nem vonatkoznak a szabályozások.

A Bundestag ellenzéki frakciói hevesen tiltakoznak a német gyártók gyakorlata ellen. Szerintük így sokkal nehezebben lehet majd ellenőrizni, hogy hová kerülnek tovább a Németországon kívül előállított fegyverek. Kritikus hangokat azonban a kormánypárti frakciókból is hallani. A külügyi bizottság CDU-s elnöke szerint "a fegyverek nem hagyományos termékek", exportjuk szigorú korlátozásának pedig "jó oka van".