Vádat emelnek a brit kormányfő volt sajtósa ellen

Vágólapra másolva!
Elsősorban hírességek telefonjait hallgatták le a News of the World munkatársai. A lapot bezárták, volt főszerkesztők kerülnek bíróság elé.
Vágólapra másolva!

Vádat emelnek a Murdoch-sajtóbirodalom egykori legnagyobb brit vasárnapi bulvárlapja, a News of the World körül kirobbant súlyos telefonlehallgatási botrány főszereplői, köztük David Cameron brit miniszterelnök egykori sajtófőnöke ellen.

Az angol-walesi ügyészi hivatal szóvivőjének hivatalos bejelentése szerint nyolc személy összesen 19 vádpontban számíthat bírósági felelősségre vonásra az utóbbi évtizedek legnagyobb brit sajtóetikai botrányában.

A szóvivő közölte: vádat emelnek magánszemélyek kommunikációjának illegális lehallgatása címén mások mellett Rebekah Brooks és Andy Coulson ellen. Korábban mindketten a News of the World főszerkesztői voltak, Coulson pedig tavaly januárig a miniszterelnöki hivatal kommunikációs igazgatói tisztségét is betöltötte.

Tavaly nyáron derült ki, hogy a News of the World című vasárnapi bulvárlap néhány éve feltörte és exkluzív információk reményében lehallgatta egy elrabolt és brutálisan meggyilkolt 13 éves kislány mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét. Az ügy óriási felháborodást váltott ki, nyomozás indult, amely kiderítette, hogy jó ideje folytatott praktikáról van szó. A brit rendőrség szerint Rupert Murdoch sajtómágnás lapjánál közel hatezer ember telefonbeszélgetéseit hallgatták le. A célszemélyek többsége színész, politikus, sportoló és más híresség volt.