[origo] nagyvilág>
Mi a baj a vénlányokkal?
Ballai Vince|2012. 08. 04., 8:54|Már-már forradalmian sok új kifejezés került be a kínai értelmező kéziszótár legújabb kiadásába. A szótárt első alkalommal bővítették szlenggel, de néhány fontos szót így is kicenzúráztak. Miért tűnt el például az elvtárs, és mi a baj a vénlányokkal?
"Nekem még nem mondták, de nem sértő, egyszerűen csak igaz"- mondta az [origo]-nak a Király utca egyik kínai éttermének fiatal tulajdonosnője arra a kérdésre, szólították-e már valaha banánnak. Banánnak (kínaiul hsziangcsiao ren - banánember) azokat a kínaiakat nevezik, akik külföldön nőttek fel, és már csak külső jegyeikben őrzik eredetüket, kultúrájukban, nyelvükben, gondolkozásmódjukban alig. A déligyümölccsel arra utalnak, hogy az ilyen ember csak kívül sárga, belül fehér.
Nem halálos sértés, de van, aki cikinek érzi - mondta a kifejezésről az [origo]-nak Salát Gergely, az ELTE Konfuciusz Intézet Modern Kína-kutatási Központjának vezetője. A Kína-kutató szerint neki is vannak olyan, már Magyarországon felnőtt kínai tanítványai, akik panaszkodtak, hogy saját szüleik nevezik őket banánnak. Az étterem galériáján kisgyermekével játszó fiatal, a magyart kissé törve beszélő étteremvezető szerint rá még nem alkalmazható a kifejezés, de csetlő-botló kisfiát már talán így fogják hívni, ha Magyarországon nő fel.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static3.origos.hu/i/1207/20120725-xinhua-szotar-kinai-bufe-magyarorszagon.jpg)
Félig-meddig forradalom
Ez a kifejezés is azok közé tartozik, amelyek bekerültek a Xinhua szótárba, Kína hivatalos értelmező kéziszótárának legfrissebb kiadásába. Az új kiadást július közepén mutatták be Kínában, és különlegessége, hogy nagy mennyiségű új szót - zömében internetes szlenget - vettek bele. Salát Gergely szerint az először 1953-ban kiadott, majd 5-10 évente megújított, összesen több mint 69 ezer szócikket, kifejezést, idiómát tartalmazó szótár anyaga olyan mértékben bővült, ami "félig-meddig forradalom a kínai hivatalos szótárak történetében".
Az új szavak zömét Salát szerint elsősorban a körülbelül 500 millió kínai internetező által használt kifejezések teszik ki, de jócskán került bele más szleng is. Előbbiek közé tartozik az eseményről szóló beszámolók szerint a bok (blog), a kuponos internetes vásárlásokra vonatkozó tuangou, utóbbiak közé pedig a nacionalista jelentéssel bíró fenking (szó szerint dühös fiatalok), vagy az otthonülőt jelentő zajnan.
Jóllehet, a szótár szerkesztői mindig egy lépéssel a nyelv mögött járnak, a Foreign Policy amerikai magazin internetes kiadása szerint így is megmutatja, mi új és modern Kínában.
A házrabszolgától a sirályig
A fangnu - körülbelül házrabszolga - kifejezést például azokra használják, akik vállalják a magas törlesztőrészletű hitelt, hogy saját otthonhoz juthassanak. Ez egyre nehezebb Kínában, főleg a robbanásszerűen fejlődő nagyvárosokban, ahol az egekbe szöknek az ingatlanárak. A Shanghai Daily kínai lap július közepi beszámolója szerint a kínai statisztikai hivatal által számon tartott 70 nagyváros közül 25-ben 0,2-0,3 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak csak idén május és július között.
Ide kapcsolódik egy másik, újonnan a szótárba felvett kifejezés is, a mind méretükben, mind árukban mérsékelt lakások előállítását célzó állami lakásprogramra alkalmazott liangsziang fang, szó szerint körülbelül "kétszer korlátozott házak".

Az NBA - a nemzeti kosárlabda szövetség amerikai rövidítése - szótárba vétele a kosárlabda - akár a hazai, akár a nemzetközi színteret vesszük - rendkívüli népszerűségét jelzi. Az internetezők erejét jelzi a geili (eredetileg felhatalmaz, az internetes szlengben megdöbbentő, csodálatos, sirály értelemben használt) bekerülése is. A szó alig néhány év alatt terjedt el annyira, hogy kiérdemelje a szerkesztők figyelmét.
Amiket kihagytak
Árulkodók ugyanakkor azok a szavak, amelyek kimaradtak. Ilyen például a vénlány kifejezés kínai megfelelője. Ezt azokra a 27-30 év feletti nőkre alkalmazzák, akik még nem házasodtak meg, és valószínűleg nem is fognak párt találni. Ez azért is érdekes, mert a családonként egy gyermek vállalására ösztönző politika hatásai miatt Kínában jóval több a férfi, mint a nő.
Mint az [origo] is beszámolt róla, nem írták bele a szótárba az elvtárs kifejezés újabban egyre inkább elterjedt, homoszexuális emberekre vonatkozó jelentését sem.
Salát Gergely szerint az elvtárs meleg jelentése az elmúlt 10-20 évben annyira elterjedt Kínában, hogy ha ma valaki kimondja, a hallgatóság az esetek 99 százalékában a melegekre gondol. Salát szerint nem is nagyon használják eredeti értelmében, és a politikai vezetőség tagjai is inkább úrnak és asszonynak szólítják egymást. Az ugyanakkor nem egyértelmű, hogy az elvtárs kifejezés a kádereknek kínos jelentésmódosulás miatt kopott-e ki a hivatalos használatból.
A szótár összeállítói politikai korrektségre hivatkoztak, amikor a kínai sajtóban szembesítették őket a hiányzó szavakkal. "Azért hagytuk ki ezeket, mert sértő velük megbélyegezni ezeket a csoportokat" - mondta a kínai állami televízióban a kínai tudományos akadémia egyik nyelvésze, aki részt vett a kiadvány szerkesztésében. Salát Gergely szerint egy ilyen szótár összeállításánál mindig is kérdés, hogy egyszerűen csak rögzítse-e az adott nyelv állapotát, vagy írja is elő, hogy milyennek kellene lennie.
Címlapsztori»
Ahol a gyalogos nem ember
Miért lesz a kedves amerikaiból dühöngő őrült, ha autóba ül? Miért gyanús, aki busszal jár? Vége lesz-e valaha az autózás iránti szerelemnek? Ismerkedjen meg az amerikai ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
- Továbbra sincs hír a magyar hegymászókról
Ahol a gyalogos nem ember
Miért lesz a kedves amerikaiból dühöngő őrült, ha autóba ül? Miért gyanús, aki busszal jár? Vége lesz-e valaha az autózás iránti szerelemnek? Ismerkedjen meg az amerikai ...
Ahol a gyalogos nem ember
Miért lesz a kedves amerikaiból dühöngő őrült, ha autóba ül? Miért gyanús, aki busszal jár? Vége lesz-e valaha az autózás iránti szerelemnek? Ismerkedjen meg az amerikai ...
Fel se tűnt a mariknak Putyin újabb tőrdöfése
Egy újabb lépés lehet a nemzethalál felé vezető úton az új orosz oktatási törvény, amely néhány szakértő szerint alapjaiban fenyegeti az Oroszországban élő kisebbségek, ...
Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
Macskaszaros, undorító klinikáján végzett veszélyes abortuszokat kozmetikus felesége segítségével dr. Kermit Baron Gosnell. A philadelphiai doktor úgy vélte, ...
Rongyrázó kishalakon bukott el a világ legnagyobb bankrablása
Minden korábbi rekordot megdöntöttek azok a kiberbűnözők, akik egy tavaly decemberi és egy idén februári akcióban összesen 45 millió dollárt loptak el két közel-keleti ...
Ennyi volt Obama?
Alig több mint száz nappal ezelőtt kezdte meg második ciklusát Barack Obama, de sokan már a politikai nekrológját írják. Tényleg elszenvedett néhány csúfos kudarcot, de ...
A rezsiköltség vezeti válaszúthoz az EU legnyomorultabb országát
A villanyszámla az egekbe szökik, a fizetések a béka feneke alatt vannak, az állami megrendeléseket mutyik közepette osztják a csókosoknak, és mindig ismerni kell ...
Kisgyerek a cukorkaboltban
Michael Misick csóróként lett főminiszter, de hamar beleszokott a nagyvilági életbe. A karibi luxuparadicsom, Turks- és Caicos-szigetek egykori miniszterelnöke több ...
A leggonoszabb emberek a világon
A drogkirály, aki olajoshordóban süti meg az ellenfeleit, a tudós, aki tömegpusztító fegyveren ügyködik, a terrorista, aki pusztító támadások mögött áll, az elnök, aki a ...
Nem menekülünk semmitől
Él egy kis közösség a második legnagyobb görög szigeten. Tagjai hátat fordítottak a modern társadalomnak, jurtába költöztek, igyekeznek önellátókká válni. Maguk termelik ...
Lefejezték az albán drogmaffiát
Szereti az autókat és az ingatlanokat, engedély nélkül épített szállodát. A rendőrség szerint az övé az egyik legerősebb regionális bűnszervezet, de csak egyszerű ...
Babaarcú király vet véget a nőuralomnak
Egy modern apuka váltja keddtől minden holland nagymamáját. Az alkotmányos királyságnak három királynő és 123 év után lesz újra férfi uralkodója. Vajon elfogadják a ...
Beindult a nyerészkedés az új influenzával
Rendkívül hatékonyan terjed az az influenzavírus, amely Kínában ütötte fel a fejét márciusban. A kínai hatóságok próbálják megakadályozni, hogy az országon kívülre is ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
- Továbbra sincs hír a magyar hegymászókról
- Orbán az elefánt a porcelánboltban
- Megölte az FBI a bostoni robbantó barátját
- A serpákon múlik az újabb himalájai mentőakció
- Megvárták a rendőröket a londoni gyilkosok
- Újabb sorozatgyilkos mehet haza
- Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
- A kormány alkut kínálna Brüsszelnek
- Szamarak téptek szét egy férfit Magyarszecsődön
- Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért
- Egy debrecennyi magyar már külföldön él
- Kerényi lebuzizta Alföldi színházát
- Énekeljük együtt az Összetartozás dalát!
- Súlyos zavargások Stockholmban
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkuldj, járj jól! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Lego Chima játékok
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Hajóutak 73.000 Ft / fő / 7 éjtől
Mediterrán hajóutak elérhető áron. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/1304/2013042650.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/1305/2013052132.jpg)