[origo] nagyvilág>
Izraelnek tetszett Áder látogatása
MTI|2012. 07. 25., 17:25|Utolsó módosítás:2012. 07. 25., 17:26|Nagyon sikeresnek minősítette Áder János államfő jeruzsálemi látigatását a budapesti izraeli nagykövet. A diplomata szerint az államfő látogatása nagymértékben hozzájárult a két ország közötti kapcsolatok erősítéséhez.
Nagymértékben hozzájárult a két ország közötti kapcsolatok erősítéséhez Áder János köztársasági elnök izraeli látogatása - jelentette ki szerdán Ilan Mor budapesti izraeli nagykövet .
A diplomata úgy nyilatkozott, nagyon sikeres volt az államfő látogatása, Izraelben egy baráti ország elnökeként, "Izrael barátjaként" fogadták.
Áder János Izraelben találkozott a zsidó állam vezetőivel, Simon Peresz államfővel és Benjámin Netanjahu kormányfővel, akiket meghívott Budapestre.
A nagykövet hangsúlyozta: a látogatás alkalmával is világossá vált, hogy az antiszemitizmus elleni harc mindkét országnak nagyon fontos. "Áder János nagyon fontos időben látogatott el Izraelbe, hiszen együtt ünnepelhettük Raoul Wallenberg egykori svéd diplomata születésének 100. évfordulóját" - hangsúlyozta Ilan Mor. Megjegyezte: az embermentő emlékére rendezett ünnepségen, a kneszetben a magyar államfő igen jó beszédet mondott, megtalálta "a megfelelő szavakat".
A nagykövet arról is beszélt, hogy Izrael figyelemmel kíséri a világon történt antiszemita megnyilvánulásokat, így a magyarországiakat is. Emellett Izrael a kormány reakcióit, az antiszemitizmus ellen folytatott küzdelmet is követi - tette hozzá.
Ilan Mor sajnálatosnak nevezte, hogy a magyar parlamentbe bekerült szélsőjobboldali párt minden lehetőséget megragad, hogy Izrael és a zsidók ellen beszéljen, és támogassa Iránt.
A nagykövet szerint a magyar hatóságok mindent megtesznek, hogy vádat emeljenek Csatáry László ellen, ha ez indokolt, márpedig a diplomata szerint egyértelműen ez a helyzet. Ha bűnösnek találják, meg kell kapnia a megérdemelt büntetését - vélekedett a nagykövet.
A diplomata a kaposvári zsidó temetőben történt sírrongálásokkal kapcsolatban üdvözölte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a zéró tolerancia elvét hangsúlyozta az antiszemita megnyilvánulásokkal szemben.
Címlapsztori»
Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
Macskaszaros, undorító klinikáján végzett veszélyes abortuszokat kozmetikus felesége segítségével dr. Kermit Baron Gosnell. A philadelphiai doktor úgy vélte, ...
- Megvonják a III/III-as ügynökök nyugdíjpótlékát
- Kaszával ölt motorost
- Balesetnek hitték, de megölhették a magyar nőt
- Halálos éjjeli betörés Egerszalókon
Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
Macskaszaros, undorító klinikáján végzett veszélyes abortuszokat kozmetikus felesége segítségével dr. Kermit Baron Gosnell. A philadelphiai doktor úgy vélte, ...
Rongyrázó kishalakon bukott el a világ legnagyobb bankrablása
Minden korábbi rekordot megdöntöttek azok a kiberbűnözők, akik egy tavaly decemberi és egy idén februári akcióban összesen 45 millió dollárt loptak el két közel-keleti ...
Ennyi volt Obama?
Alig több mint száz nappal ezelőtt kezdte meg második ciklusát Barack Obama, de sokan már a politikai nekrológját írják. Tényleg elszenvedett néhány csúfos kudarcot, de ...
A rezsiköltség vezeti válaszúthoz az EU legnyomorultabb országát
A villanyszámla az egekbe szökik, a fizetések a béka feneke alatt vannak, az állami megrendeléseket mutyik közepette osztják a csókosoknak, és mindig ismerni kell ...
Kisgyerek a cukorkaboltban
Michael Misick csóróként lett főminiszter, de hamar beleszokott a nagyvilági életbe. A karibi luxuparadicsom, Turks- és Caicos-szigetek egykori miniszterelnöke több ...
A leggonoszabb emberek a világon
A drogkirály, aki olajoshordóban süti meg az ellenfeleit, a tudós, aki tömegpusztító fegyveren ügyködik, a terrorista, aki pusztító támadások mögött áll, az elnök, aki a ...
Nem menekülünk semmitől
Él egy kis közösség a második legnagyobb görög szigeten. Tagjai hátat fordítottak a modern társadalomnak, jurtába költöztek, igyekeznek önellátókká válni. Maguk termelik ...
Lefejezték az albán drogmaffiát
Szereti az autókat és az ingatlanokat, engedély nélkül épített szállodát. A rendőrség szerint az övé az egyik legerősebb regionális bűnszervezet, de csak egyszerű ...
Babaarcú király vet véget a nőuralomnak
Egy modern apuka váltja keddtől minden holland nagymamáját. Az alkotmányos királyságnak három királynő és 123 év után lesz újra férfi uralkodója. Vajon elfogadják a ...
Beindult a nyerészkedés az új influenzával
Rendkívül hatékonyan terjed az az influenzavírus, amely Kínában ütötte fel a fejét márciusban. A kínai hatóságok próbálják megakadályozni, hogy az országon kívülre is ...
Kik nézik szúrós szemmel Orbánt?
Mosolyszünet kezdődött az Egyesült Államokkal, összebalhéztunk Romániával, a németek és az osztrákok is szúrós szemmel néznek Magyarországra. Az Orbán-kormány három év ...
Hívhatják a hullaházat, mert ez a fickó már történelem
Húsz évvel ezelőtt 111 fellázadt, de fegyvertelen rabot öltek halomra a géppisztolyos rendőrök a brazíliai Sao Paulo hírhedt börtönében, a Carandiruban. A vérontásért ...
Ne húzz ujjat Bostonnal!
A terroristák rossz várossal kezdtek ki, amikor Bostont vették célba - ilyen harcias hangulatba kerültek a bostoniak a robbantások után. Aki csak a közelben volt, ...
- Megvonják a III/III-as ügynökök nyugdíjpótlékát
- Kaszával ölt motorost
- Balesetnek hitték, de megölhették a magyar nőt
- Halálos éjjeli betörés Egerszalókon
- Kiakadtak a németek Orbán tankos mondatán
- Kidőlt egy ház fala a tegnapi vihar miatt
- Meglibbent a japánok szoknyája
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Gyakorlat közben halt meg két elit FBI-ügynök
- Tizenéves motorosok karamboloztak
- 680 ezer munkahelyet védett meg a Fidesz
- Zsiráf született Budapesten
- Béreljen nagymamát!
- Jégeső okozott tömegkarambolt
- Törvénnyel zárják le a trafikvitát
- A brit kormányfőnek elege van az adóparadicsomokból
- Észak-Korea a tengerbe szórja a rakétáit
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkuldj, járj jól! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Nicole Kidman testét ajkak borítják
Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.Hirdetés
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/1304/2013042650.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static1.origos.hu/i/1305/2013050629.jpg)