Hágában állna bíróság elé Kadhafi fia

Vágólapra másolva!
Szejf al-Iszlám Kadhafi szerint ha egy líbiai bíróság halálra ítélné, akkor azt az ítéletet nem lehetne másnak, csak gyilkosságnak értékelni, ezért Hágában állna bíróság elé.
Vágólapra másolva!

Hazája helyett inkább Hágában szeretne bíróság elé állni Szejf al-Iszlám Kadhafi, Moammer Kadhafi néhai líbiai vezető fia. Ügyvédjei szerint védencük úgy véli, ha Líbiában állítanák bíróság elé, és halálra ítélnék, akkor azt nem lehetne később bírósági ítéletnek minősíteni, pusztán gyilkosságnak.

A 40 éves Szejf al-Iszlám Kadhafit a líbiai lázadók hadserege tartja fogva Zintanban. Kadhafit a hágai nemzetközi törvényszék emberiség elleni bűncselekménnyel vádolja. A szervezet már többször fordult a líbiai hatóságokhoz, hogy adják ki Kadhafi fiát, de az ország új vezetői elutasították a kiadatását. Júniusban a hágai bíróság követeket is küldött Kadhafihoz, de a háromtagú csoportot letartóztatták a férfival való találkozás után, és több mint három héten át fogva tartották.