Július Irak leggyilkosabb hónapja volt

Vágólapra másolva!
Júliusban Irakban összesen 325 ember halt meg robbantások következtében, ennyi ember az elmúlt két évben egy hónapban sem vesztette életét.
Vágólapra másolva!

Az iraki kormány összesítése szerint összesen 325 ember vesztette életét merényletek következtében, ennyi áldozatot 2010 augusztusa óta egyetlen hónapban sem számoltak össze - írja a BBC. A halottak közül 241-en civilek, 40-en rendőrök és 44-en katonák voltak. A merényletekben megsérültek száma még magasabb: 480 civil, 122 rendőr és 95 katona sebesült meg ebben a hónapban.

Csak július 23-án 103 ember halt meg egy összehangolt robbantás-sorozatban. A 31 napos hónap legalább 27 napján robbantottak valahol az országban.

Az erőszak elharapózása feltehetően szunnita felkelők számlájára írható, akik így akarják aláásni a siíta vezetésű kormány stabilitását.

2010 augusztusában 426 ember vesztette életét merányletekben, és további 838-an megsérültek. A siíták és szunniták közötti legvéresebb összecsapások 2006 és 2007 folyamán zajlottak le. Bár azóta az erőszak visszaszorult, a vérontás újabb lendületet kapott, mióta 2011 decemberében kivonták Irakból az amerikai csapatokat.