Gyorsan nő az iráni földrengés áldozatainak száma

Vágólapra másolva!
Már több minr 180 halottat számoltak össze azok után a földrengések után, amelyek szombaton rázták meg Irán északnyugati részét. A Tabriz környéki földmozgások miatt legalább 1300 ember sérült meg, négy falu a földdel vált egyenlővé. Az áldozatok száma folyamatosan emelkedik, a mentési munkálatok nehezen haladnak.
Vágólapra másolva!

Két nagy erejű földrengés rázta meg szombaton az északnyugat-iráni Tabriz térségét. A természeti csapás halálos áldozatainak a számát az újabb becslések már 153-ra, a sérültekét 1300-ra teszik. Pár órája még csak 80 halottról érkeztek hírek. Halil Száej, Kelet-Azerbajdzsán tartomány katasztrófavédelmi vezetője szerint Ahárban harmincan, Varzegánban negyvenen, Heriszben tízen haltak meg, hét ember kórházba szállítás közben vesztette életét.

A földrengés hatvan falut 60-80 százalékban rombolt le, négy falu pedig a földdel vált egyenlővé. "Kérjük az embereket, ne essenek pánikba! Jön a segítség, a mentők már a helyszínen vannak" - mondta."Jelenleg 66 mentőcsapat, 185 mentőautó, a túlélők romok alatti felkutatását segítő 40 mérőkészülék és hét kutyás mentőcsapat dolgozik a helyszínen" - idézett egy mentésvezetőt, akit az IRNA iráni hírügynökség.

A Vörös Félhold tartományi vezetője szerint eddig 210 sérültet emeltek ki a romok alól, és szállítottak kórházba. A másfél milliós Tabrizban csak anyagi károk keletkeztek, a városnegyedek nagy részében szünetel az áramszolgáltatás.

Az amerikai földtudományi megfigyelő intézet (USGS) szerint az egyik földlökés erőssége a Richter-skála szerint 6,4-es volt, epicentruma 60 kilométerre Tabriztól északkeletre, fészke pedig 9,9 kilométeres mélységben volt. A második, 6,3-as erősségű földrengés 11 perccel később, Varzgan közelében történt.

Irán több jelentős törésvonal mentén fekszik, és számos pusztító földrengés pusztított a területén. A legsúlyosabb földmozgás 2003 decemberében Bám városában történt, ahol a halálos áldozatok száma 31 ezer volt, vagyis a lakosság egynegyede nem élte túl a természeti csapást.