Amerika segítséget ajánlott Iránnak a földrengés után

Vágólapra másolva!
Az iráni kettős földrengésnek 227 halálos áldozata van, és több mint 1300-an sérültek meg - mondta vasárnap este az iráni belügyminiszter. Az Egyesült Államok, amelynek nincs diplomáciai kapcsolata Iránnal, részvétét nyilvánította, és felajánlotta segítségét az iráni népnek.
Vágólapra másolva!

A szombati földrengések sújtotta térségekben lévő falvak fele, nagyjából háromszáz falu 40-100 százalékban romba dőlt - mondta Musztafa Muhammad Nadzsar iráni belügyminiszter. A földrengéssorozatnak a legfrissebb adatok szerint 227 halálos áldozata van (ez kevesebb, mint amennyit korábban becsültek), és több mint 1300-an sérültek meg.

Az egyik földlökés erőssége 6,4-es volt, epicentruma 60 kilométerre Tabriztól északkeletre, a fészke pedig 9,9 kilométeres mélységben volt. A második, 6,3-as erősségű földrengés 11 perccel később, Varzegán város közelében történt. A két nagy rengés óta több mint 80 utórengés volt az országrészben - közölte az amerikai földtani intézet (USGS).

Az Egyesült Államok részvétnyilvánítását Jay Carney fehér házi szóvivő közvetítette. "Felkészülünk arra, hogy segítsünk ebben a nehéz időszakban" - mondta. Washingtonnak és Teheránnak nincs diplomáciai kapcsolata egymással, és az amerikai vezetés szándékosan az iráni népnek ajánlotta fel a segítséget, mert a teheráni kormánnyal éles ellentéte van az iráni atomprogram miatt.

Irán leghűségesebb szövetségesének, Szíriának az elnöke, Bassár el-Aszad is részvétét nyilvánította iráni kollégájának, Mahmúd Ahmadinezsádnak - jelentette a Szana hivatalos szíriai hírügynökség.