Nagy felfordulást csinált a halálkomoly mókamester

Beppe Grillo olasz politikus, humorista, Movimento 5 stelle
Vágólapra másolva!
Az államfőt nyugdíjba küldené, a hagyományos pártpolitikának pedig véget vetne az olasz közélet egyik legszórakoztatóbb, a világmegváltó feladatát azonban halálosan komolyan vevő figurája. A komikus Beppe Grillo az euró és a korrupció elleni kirohanásaival olyan mozgalmat tudott felépíteni, hogy a következő választásokon eséllyel rúghat labdába. Silvio Berlusconi már próbálja ellesni a módszereit.
Vágólapra másolva!

A korábban Silvio Berlusconival, majd a megszorításokkal súlyosbított évek egészen különleges politikai alakulatot termeltek ki Olaszországban. A komikus Beppe Grillóval azonosított Ötcsillagos Mozgalom komolyan meglepte az olasz politikai elitet, amikor a májusi önkormányzati választásokon több polgármesteri posztot is megnyert. Az pedig már komoly aggodalommal tölti el a hagyományos pártok képviselőit, hogy a közvélemény-kutatásokban a mozgalom rendszerint 15-20 százalékon áll, ami számottevő kihívást jelenthet a következő parlamenti választásokon.

Az interneten, egyfajta állampolgári hálózatként szerveződött mozgalom képviselői nem tagadják, hogy a politikai tapasztalat helyett az élettapasztalataikat szeretnék hasznosítani a vezető pozíciókban. Ennek a hatékonyságát mindenekelőtt Parmában bizonyíthatják, ahol az egyik képviselőjüket, Federico Pizzarottit választották meg polgármesternek.

"Az olaszok megszokták, hogy akkor boldogok, amikor minél nagyobb hazugságot hallanak. Én viszont úgy gondolom, hogy a valóság logikáját kell követnünk, meg kell értenünk a minket körülvevő világot, és új társadalmi szerződést kell kötnünk" - foglalta össze a mozgalom céljainak a lényegét a Financial Times című lapnak a 38 éves, korábban informatikusként dolgozó Pizzarotti, aki összecsukható biciklivel jár a munkahelyére, ezzel is jelezve elkötelezettségét a mozgalom egyik alapelve, a környezetvédelem iránt.

A gazdasági válság a májusi eredményekből ítélve a választási erőviszonyokat is felforgatta Olaszországban, és a politikai újoncok, illetve szélsőségesek karjaiba lökte a választókat, miközben a hagyományos pártok igencsak leszerepeltek. Gianfranco Fini házelnök szerint ezek a szavazatok egyfajta hőmérőként jelzik a politika lázát és a politikai pártok válságát.

Forrás: AFP/Marcello Paternostro

Az Ötcsillagos Mozgalom születési helye lényegében a komikus Beppe Grillo hatalmas népszerűségnek örvendő blogja. (A mozgalom nevében az öt csillag a programjuk öt alapvető elemére utal: a vízre, a környezetre, a közlekedésre, a közösségre és a növekedésre.) Az internet gyűjtőhelye lett azoknak, akik megelégelték a szerintük korrupt olasz politikai elit működését, és akik úgy gondolják, hogy az embereknek a választások után nem kellene a háttérbe vonulva passzívan szemlélni, hogy mit művelnek a politikusok a mandátumukkal. A Parmában befutott ötcsillagos képviselők úgy gondolják, hogy folyamatos, közös döntésekre van szükség, mert ha mindenkit bevonnak a közösségek szempontjából fontos ügyekbe, és mindenki elmondhatja a véleményét, akkor az így meghozott határozatok sokkal erősebbek és elfogadottabbak lennének - fejtette ki a BBC-nek a parmai polgármester helyettese, Nicoletta Paci.

Detonátor az elit ellen

A mozgalom arca Grillo, az elitet kíméletlenül szapuló, nyughatatlan komikus, aki meg van győződve arról, hogy a parmai térhódítás csak a kezdet, és az ötcsillagosok meg sem állnak a parlamentig. Amikor a májusi választások után Giorgio Napolitano államfő aggódva figyelmeztette az olaszokat a populizmus veszélyeire, Grillo a maga polgárpukkasztó stílusában csak kellemes nyugdíjas éveket kívánt a 86 éves államfőnek.

A Financial Timesnak két szóban foglalta össze az alulról építkező mozgalom lényegét: átláthatóság és részvétel. Szerinte ugyanis ezek a fogalmak ma fájóan hiányoznak az olasz politikai életből. Grillót nevezték már Olaszország Michael Moore-jának, de ő saját magát leginkább a Detonátor névvel illeti, jelezve: célja a politikai intézményrendszer szétrobbantása. A válságnak kétségtelenül sokat köszönhet: az emberek vevők az euró- és megszorításellenes kirohanásaira. A Spiegel című hetilap által idézett adatok szerint az olaszok mindössze öt százaléka hisz már csak a hagyományos pártoknak, és kevesebb mint a felük bízik a technokrata kormányt irányító Mario Monti miniszterelnök reformjaiban.

Az olasz államadósság egyébként pont májusban, az Ötcsillagos Mozgalom nagy sikerének a hónapjában közelítette meg a rekord 2000 milliárd eurós szintet.

Poénoktól a politikáig

Grillo mozgalma egyelőre nem is akar párttá alakulni, sőt mi több, igazi, a hagyományos értelemben vett vezetése és székháza sincs, és magától értetődően párttámogatásban sem részesül. A mozgalom több mint száz, főként északi városban indított jelöltet, és négy polgármesteri, valamint több önkormányzati képviselői posztot meg is nyert. Szerte az országban 160 ezer tagja van, Grillót pedig több mint 600 ezren követik a Twitteren.

Grillo blogjára pedig naponta 300 ezer kattintás érkezik, ami óriási mozgósítóerőt ad a humoristának és mozgalmának. A karizmatikus előadó ugyanakkor megelégszik azzal, hogy az arca és a szószólója legyen a mozgalomnak, politikai posztért nem indul.

Forrás: AFP/Marcello Paternostro

Grillo a nyolcvanas években futott be igazán a televíziókban, de a politikusokat ekéző poénjai egy idő után soknak tűntek a csatornáknak, így nem engedték képernyőre. A televíziókban azóta sem szerepel műsorokkal, annak ellenére, hogy amikor 1993-ban a RAI levetítette az egyik show-műsorát, 16 millióan kapcsoltak oda.

Grillo így a városok közterein próbálta felrázni az olaszokat, és a hitelesség kedvéért még a Ferrariját és a jachtját is eladta. Rendszeresen kikelt az ellen az Olaszország ellen, amely szerinte "csak a gonosz bankokat, a maffiát és a fasizmust" adta a világnak. Grillo szerint Olaszországnak meg kell szabadulnia az eurótól és Mario Monti miniszterelnök megszorító csomagjától is. A környezetvédelmi irányvonal ugyancsak erős a mozgalomban: a kevesebb autót, a kisebb fogyasztást és a hatékonyabb energiamegtakarítást támogatják.

Bár az olasz önkormányzati választások fülkeforradalmárai színt vittek a parmai közéletbe, a város lakói közül a BBC-nek sokan azt mondták: a tapasztalatlan városvezetők egyelőre még nem tudtak felnőni a feladathoz. "Vannak dolgok, amelyek működnek az ellenzékben, de most kormányozniuk kell" - mondta az egyik ellenzéki politikus, aki szerint az újonc ötcsillagosok egyelőre még nem ismerték ki a bürokratikus gépezetet, és ezért döntéseket is nehezen hoznak. Azt azért elismerte: a mozgalom tagjai már most átalakították az olasz politikai életet, és ennek eredményeként talán a régebbi, nagy pártok is rájönnek arra, hogy meg kell újulniuk. Az esetleges visszatérésre készülő Silvio Berlusconi azt mondta: tanulmányozza Grillo internetes taktikáit és a beszédeit is.