Továbbra sem szabadulhat John Lennon gyilkosa

Vágólapra másolva!
Nem helyezi szabadlábra a bíróság továbbra sem Mark Chapmant, aki 1980-ban megölte John Lennont, a Beatles énekesét. Chapman harminckét éve van börtönben, és hetedszer kérte szabadlábra helyezését, de a bíróság szerint a szabadon bocsátása egyelőre "veszélyeztetné a jogbiztonságot".
Vágólapra másolva!

Hetedszer is kérvényezte feltételes szabadlábra helyezését Mark Chapman, John Lennon gyilkosa, de a bíróság úgy döntött, hogy nem helyezhető szabadlábra az 57 éves férfi - írta a BBC.

Mark Chapman a Beatles énekesét 1980. december 8-án lőtte le New York-i háza előtt. Lennon és felesége, Yoko Ono éppen a kocsijukból szálltak ki, amikor Chapman több lövést adott le a neki háttal álló Lennonra. Az énekest négy golyó találta el, ezért a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

A New York-i törvények szerint bármelyik rab, aki életfogytig tartó börtönbüntetést kap, kegyelmi kérvényt nyújthat be az első 20 év letöltése után. Chapman 2000-ben kérte is a szabadlábra helyezését, de elutasították. Ezt azzal indokolták, hogy túlságosan súlyos ahhoz a bűncselekménye, hogy 20 év börtön után szabadon engedjék. Az elutasítás után kétévente próbálkozhat újra egy rab.

Chapmannek így a mostani a hetedik próbálkozása, de rács mögött kell maradnia. Az indoklás szerint ugyan sok "pozitív erőfeszítést tesz a börtönben a szabadulásért, de szabadon bocsátása egyelőre veszélyeztetné a jogbiztonságot".