Álom végveszélyben

Erre épült a modern Egyesült Államok, ez tette naggyá, ezért irigykedik rá még most is a fél világ. Ezt a dolgot úgy hívják, hogy amerikai álom. De vajon mit is jelent, miért van most végveszélyben, és hogyan akarják megmenteni az egymásnak feszülő politikusok?

Zsúfolásig megtelt kedden este a Politics and Prose könyvesbolt, amely Washington egyik legdrágább negyedében található. Az üzlet mellett futó Connecticut sugárút mentén elegáns apartmanblokkok, a csendes mellékutcákban szép családi házak sorakoznak. A fű gondozott, a járdán fülhallgatós kocogók és kutyájukat sétáltató emberek kerülgetik egymást. Ránézésre mindannyian jómódban élnek, vélhetően jó állásuk van, drága autóval járnak, szép az otthonuk.

Hasonló benyomást keltettek azok a nagyrészt idős emberek is, akik a könyvesboltban gyűltek össze egy olyan eseményre, amelynek a témája egy súlyos társadalmi válsághelyzet volt. Kedden este tartották a Betrayal of the American Dream (Az amerikai álom elárulása) című könyv bemutatóját, amelynek a szerzője két olyan Pulitzer-díjas újságíró - Donald Barlett és James Steele -, akik több évtizede dolgoznak együtt, és pályájuk során az olyan nagy rendszerek visszásságait dolgozták fel, mint az adózás vagy az igazságszolgáltatás. Legújabb könyvükben azzal foglalkoznak, mi az oka annak, hogy az amerikai társadalom gerincét adó középosztály meggyengült, és az elmúlt évtizedekben jelentősen megnőtt az egyenlőtlenség a különböző rétegek között.

Az új amerikai gazdaság áldozatai

A két idős újságíró közül Steele volt a bőbeszédűbb; a bemutatót azzal kezdte, már évtizedekkel korábban felfigyeltek arra, hogy a középosztály jövedelme csökken, miközben például az egészségügyi költségek emelkednek, az ország pedig ketté fog szakadni azokra a kevesekre, akik vagyona egyre nő, és a többségre, akik jövedelme szűkül. Ez szerintük azt jelenti, befellegezhet annak, amit kissé klisészerűen amerikai álomnak hívnak az Egyesült Államokban. A könyvhöz folytatott beszélgetéseik alapján ezt a fogalmat úgy definiálták: a legtöbb ember számára nem azt jelenti, hogy meg akar gazdagodni, hanem azt, hogy "legyen egy jó munkahelye, amelynek révén el tudja tartani a családját. Valamint azt, hogy meglegyen a remény arra, hogy a gyerekeik legalább úgy, vagy még jobb körülmények között fognak élni, mint ők".

Egy elárult álom

Az amerikai álom fontos része szerintük az is, hogy mindezt tisztességes módon, kerülőutak nélkül érhesse el bárki. Ez az, ami Barlett és Steele szerint ma már nem feltétlenül állja meg a helyét. Példaként egy negyvenes éveiben járó számítástechnikai szakember, Kevin Flanagan történetét hozták fel, aki egy bankban dolgozott San Francisco környékén. Steele szerint Kevin jó munkaerő volt, amit az is bizonyított, hogy előléptették, egyszer csak azonban a bank úgy döntött, egyes feladatok elvégzését áthelyezi Indiába. A cég elhatározta azt is, hogy az Egyesült Államokban maradó munkafolyamatokra is külföldről hoz olcsóbb vendégmunkásokat, és ez így együttesen a hazai dolgozók leépítéséhez vezetett. Sorra küldték el az amerikai alkalmazottakat, és egyik nap behívta a vezetőség Kevint is, majd közölték vele, hogy neki is távoznia kell.

"Az utolsó munkanapján Kevin Flanagan a személyes dolgait dobozokba rakta, amelyeket betett Ford Rangerének hátuljába. A céges parkoló alsó szintjén állt a kocsija, beült az első ülésre, elővette a puskáját, és fejbe lőtte magát" - írják a könyvből közzétett egyik részletben, hozzátéve, hogy Kevin Flanagan az "új amerikai gazdaság" áldozata. Ahogy Steele fogalmazott a bemutatón, a 41 éves programozó tragédiája, hogy "hiába játszott a szabályok szerint, ez mégsem volt elég".

Adózás, kereskedelem, szabályozás

Az újságírók szerint az ilyen történeteket nem lehet csak a globalizációval magyarázni. "Ami történt, az konkrét politikai döntések eredménye" - mondta Steele, aki három területet sorolt fel, ahol szerinte különösen nagy kárt okozó intézkedések születtek. Az egyik, hogy az elmúlt néhány évtized alatt folyamatosan csökkent a leggazdagabb rétegek adóterhelése, míg az alacsonyabb jövedelműek költségei viszonylagosan nőttek. A másik, hogy a szerzők által következetesen csak az elitként emlegetett politikai és üzleti vezetők együttműködésének eredményeként leépült a pénzügyi szektor szabályozása, ami aztán elvezetett a 2008-ban kicsúcsosodott hitelválsághoz. Barlett és Steele szerint a harmadik súlyos probléma a kereskedelmi szabályok liberalizálása volt, ami súlyos hátrányokat okozott az amerikai munkavállalók számára.

Nem mindenkinek jár ugyanaz

"Amit szerintünk tenni kellene, abban nincs semmi forradalmi: ugyanoda kell visszamenni, ahol voltunk" - mondta Steele, aki szerint mindhárom területen - adózás, pénzügyi és kereskedelmi szabályozás - vissza kellene térni a korábbi gyakorlathoz. Kétséges azonban, hogy ez az út járható lenne-e, és a könyv ezért nem is kapott túl hízelgő kritikákat. Nemcsak a konzervatív Wall Street Journal kritikusa nevezte komolytalannak és szokásos baloldali megoldásnak Barlett és Steele javaslatait, hanem a liberális nézetek felé nyitottabb Washington Post szerzője is úgy ítélte meg, a könyv valójában nem kínál sokkal többet némi múltidézésnél.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy az idős újságírók által felvetett témák - az egyenlőtlenség növekedése, a lehetőségek szűkülése - ne lennének valós problémák. Az év elején jelent meg például egy Charles Murray nevű társadalomtudós Coming Apart (Szétválás) című könyve, amely a róla megjelent beszámolók szerint nagyon pontosan leírta, hogy a hatvanas évektől kezdve milyen súlyos szakadások zajlottak le az amerikai társadalomban. Ez nemcsak a jövedelmi különbségek változásában jelentkezett, hanem abban is, hogy fizikailag is egyre inkább elkülönülnek egymástól a különböző társadalmi csoportok. Murray adatai szerint apró szigetek jelentek meg több nagyváros környékén, ahol a vagyonos és iskolázott rétegek laknak. Ha valaki oda születik, akkor nagy valószínűséggel olyan iskolába fog járni, ahova a hasonló szigetekből érkezik a többi diák is, és minden bizonnyal házastársat is közöttük fog találni. Arra, hogy a szegényebb rétegek közül is bekerülhessen valaki ezekbe a szigetekbe, kevés az esély.

Azonos definíció, eltérő megoldások

A probléma valódiságára utal, hogy a most zajló elnökválasztási kampányban is visszatérő téma az amerikai álom, amelyet az állandó marakodás ellenére szinte ugyanúgy határoz meg mindkét politikai oldal, és a definíció hasonlít a Barlett és Steele által leírtakhoz is. A jelenlegi elnök, a demokrata Barack Obama például egy augusztus közepén tartott kampányrendezvényen beszélt arról, hogy az amerikai álom egy "egyszerű alku", amelynek a lényege ez: "ha keményen dolgozol, a munkának meglesz az eredménye. Ha elég erőfeszítést teszel, és komolyan veszed a kötelességeidet, képes leszel találni egy olyan állást, amelynek segítségével ki tudod fizetni a számláidat, meg tudsz engedni magadnak egy saját otthont, és nem kell aggódnod az ellátásod miatt, ha megbetegszel". Az elnök hozzátette, az álom része az is, hogy tisztességes élete legyen mindenkinek nyugdíjas korában, "a legfontosabb pedig, hogy képes legyél a gyerekeidnek olyan iskoláztatást és lehetőséget adni, ami lehetővé teszi, hogy még nagyobbat álmodhasson, és még jobb életet éljen, mint te. Ez az amerikai ígéret. Ez az amerikai álom".

Ennél rövidebben, de hasonló tartalommal fogalmazta meg szinte pontosan ugyanezt egy augusztus második felében tartott kampányrendezvényen Paul Ryan, a republikánusok alelnökjelöltje, amikor azt mondta: "arra tanítjuk a gyerekeinket, hogy ha keményen dolgozol és a szabályok szerint játszol, előbbre tudsz jutni". Az értelmezés azonossága ellenére ugyanakkor a két párt nagyon különbözően látja azt, hogyan lehetne visszatérni a sokat emlegetett amerikai álomhoz. Obama azt mondja, ebben kulcsszerepe van az államnak, amelynek meg kell teremtenie a megfelelő körülményeket - például utakat kell építenie, támogatnia kell az oktatást, szabályoznia kell bizonyos területeket - ahhoz, hogy többé-kevésbé egyforma esélye legyen mindenkinek, ennek fedezetét pedig részben a leggazdagabb rétegeket sújtó adók emeléséből kell megteremteni.

Ennek tökéletesen az ellenkezőjét gondolják a republikánusok - élükön Mitt Romney elnökjelölttel és társával, Paul Ryannel -, szerintük ugyanis ebből a mostani nehéz gazdasági helyzetből csak úgy lehet kikecmeregni, ha csökkentik az adóterhelést, és ezzel együtt jelentősen visszafogják az állam befolyását. Szerintük le kell építeni az állami szabályozást, hogy a vállalkozások minél szabadabban tudjanak tevékenykedni, az embereket pedig az öngondoskodás felé kell terelni.

Az amerikai idill

A gyerekeknek rosszabb lesz?

Ez a két irány nyilvánvalóan nem fér össze egymással, és a közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak is nagyon megosztottak abban, hogy melyik utat kellene választani. A különböző víziókat kínáló jelöltek támogatottsága ugyanis szinte teljesen kiegyenlített, bár a legtöbb kutatás szerint Obama rendelkezik némi - bár semmiképp nem behozhatatlan - előnnyel. A választás november elején lesz, és a két oldal egyelőre azzal próbálja maga mellé állítani a választókat, hogy sötétebbnél sötétebb képet fest arra az esetre, ha a másik oldal jelöltje győzne.

Ez ugyanakkor erős túlzásnak látszik az amerikaiak többségének életvitelét látva, amely továbbra is irigylésre méltó a legtöbb külföldi számára. A fővárosban, Washingtonban és a szomszédos Maryland államban járva azt látni, hogy az áruval megtöltött hatalmas bevásárlóközpontok parkolói tele vannak, és az éttermekben és kávézókban is mindig van forgalom. Megszokott, hogy egy családban több autó van, az emberek többsége nagy házban vagy lakásban lakik, a metróban alig látni bárkit is okostelefon nélkül. Az amerikai álom elárulását emlegető újságírók és a kampányoló politikusok által feszegetett kérdés azonban nem is elsősorban arról szól, hogy most hogyan élnek az emberek, hanem hogy meddig lesz fenntartható ez az életforma a tömegek számára.

A nagyszerű létesítmények sokaságával rendelkező helyi egyetemen, a University of Marylanden például hiába látni azt, hogy sok diák saját autóval és drága laptoppal érkezik a tanév kezdetére, ha közben a trend az, hogy a szűkülő állami források miatt nő a tandíj, amit sok hallgató csak hitelfelvétellel tud finanszírozni. Közben ráadásul számolniuk kell azzal, hogy a gyenge gazdaságban nem lesz könnyű munkát találniuk, legalábbis olyat, amelynek segítségével könnyedén visszafizethetik a hitelt, és megteremthetik a saját egzisztenciájukat. Ha ez bekövetkezik, akkor a szülőknek együtt kell élniük majd azzal a gondolattal, hogy a gyerekeiknek rosszabb lesz, mint nekik volt. Márpedig ez ténylegesen is az amerikai álom végét jelenti majd.