Bizonytalan időre elnapolták Kadhafi fiának a perét

Vágólapra másolva!
Elnapolták Moammer Kadhafi megbuktatott líbiai vezető fiának a perét Líbiában. Szeif al-Iszlámot háborús bűnökkel vádolják, de csak az után hallgatják ki, hogy Kadhafi egykori kémfőnökét is kihallgatták. Ez a tripoli ügyészség szerint sokáig eltarthat.
Vágólapra másolva!

Határozatlan időre elhalasztották Moammer Kadhafi néhai líbiai vezető fiának, Szeif al-Iszlámnak a perét - jelentette be hétfőn a tripoli főügyészség. A tárgyalást eredetileg szeptemberben kezdtek volna Líbiában.

A per azért csúszik, mert idő közben elfogták a Kadhafi-rezsim hírszerzésének főnökét is, és az ő vallomását is figyelembe akarják venni a tanúmeghallgatások során. "Már felkészültünk a perre a múlt hónapban, de azóta Mauritánia kiadta Abdalláh asz-Szenúszit, Kadhafi kémfőnökét és sógorát, s ezért újabb nyomozás lesz bizonyos ügyekben" - közölte az ügyészség.

A tripoli ügyészek szerint a vizsgálat időbe telik, ezért nem is lehet pontos dátumot megjelölni, amikor a per elkezdődhet. Egy ügyészségi szóvivő azt mondta, hogy valószínűleg csak a jövő év elején kerülhet sor a tárgyalásra.

A 38 éves Szeif al-Iszlámot azzal vádolják, hogy háborús bűncselekményeket követett el az apja hatalmának megdöntésére irányuló tavalyi felkelés idején. Tavaly novemberben fogták el, azóta Zentenben - a líbiai fővárostól, Tripolitól 170 kilométerre délnyugatra - tartják fogva.