Öngyilkos lehetett a japán pénzügyminiszter

Vágólapra másolva!
Politikai motivációt nem látnak a japán pénzügyminiszter halála mögött, a rendőrség öngyilkosságot gyanít. A miniszter mindössze három hónapja volt hivatalban.
Vágólapra másolva!

Holtan találták a japán pénzügyminisztert otthonában - írta a Financial Times. A rendőrség öngyilkosságot gyanít.

A 73 éves Tadahiro Macusita három éven belül a harmadik pénzügyminiszter volt Japánban, és mindössze három hónapja volt a hivatalában, miután Josihiko Noda miniszterelnök átszervezte a kormányt.

Noda meglátogatta a kórházat, ahova Macusita testét szállították. Azt nyilatkozta, "nagyon meglepődött ezen a szomorú eseten". Macusita a kormánykoalíció kisebbik pártját képviselte a kormányban.

A Financial Times a japán állami médium tájékoztatása alapján azt írta, hogy Macusita előtt 2007-ben az akkori agrárminiszter, Tosikacu Macuoka követett el öngyilkosságot néhány órával az előtt, hogy egy parlamenti bizottság előtt kellett volna beszélnie arról, hogy kapott-e pénzt állami szerződéseket elnyerő cégektől.

Az FT szerint Macusitáról egyelőre nem merült fel bárminemű gyanús eset. A lap által idézett japán politikai újságíró szerint a pénzügyminiszter halála mögött - úgy tűnik - nincsen politikai motiváció.

"Nagyon szenvedélyes ember volt, aki szerette egymaga megoldani a problémákat" - mondta egy korábbi párt- és munkatársa róla.