Már tizenöt áldozata van a cseh alkoholmérgezés-hullámnak

Vágólapra másolva!
Hat nap alatt már tizenöten meghaltak, huszan pedig válságos állapotba kerültek  egy ismeretlen eredetű metilalkohol okozta mérgezésben Csehországban. A hatósági vizsgálatok egyelőre nem derítették ki a mérgezett alkohol eredetét. A cseh kormány szerdán válságstábot hozott létre, és azt is mérlegeli, hogy egy időre esetleg betiltja a szeszkimérést.
Vágólapra másolva!

Tizenötre emelkedett szerda délutánra a metilalkohol-mérgezés következtében meghalt személyek száma Csehországban - közölte a cseh közszolgálati televízió a regionális egészségügyi hatóságok legfrissebb adataira hivatkozva.

A Novinky és az iDnes hírportálok szerint a kórházakban több tucatnyi személyt kezelnek mérgezéssel, és mintegy 20 ember állapota válságos, többen eszméletüket vesztették, illetve megvakultak. A köztelevízió kommentátora azt mondta, hogy az áldozatok száma nem tekinthető véglegesnek. Az összesített kimutatásból kitűnik, hogy Csehország 14 régiójából eddig kilencet érint az alkoholmérgezési hullám.

Miután a legtöbb halálesetet a morva-sziléziai régióban jegyzik, a média szerint nagy a valószínűsége annak, hogy a pancsolt italok eredetét ott kell keresni. A hatóságok és a rendőrség vizsgálatai azonban eddig nem vezettek eredményre, s továbbra sem tudni, honnan származik a metilalkoholt tartalmazó vodka és a borókapálinka. Az üggyel kapcsolatban eddig két személyt vettek őrizetbe, s kihallgatásuk folyamatban van.

A kormány szerdán válságstábot hozott létre, amely központi szinten foglalkozik a problémával. Hasonló válságstábot működtet a rendőrség és néhány régió is. Leos Heger egészségügyi miniszter szerint az óránként romló helyzet alapján a kormány azt mérlegeli, hogy esetleg egy időre betiltja a szeszkimérést.

A hatósági vizsgálatok egyelőre nem derítették ki a mérgezett alkohol eredetét. Az élelmiszer-ellenőrzési hivatal több mint 200 ellenőrt küldött Morvaországba, akik sorra ellenőrzik a boltokat és a piacokat. Országszerte több helyen is találtak pancsolt alkoholt, s több üzletet és vendéglőt az ellenőrök bezártak.

Petr Necas miniszterelnök felszólította az illetékes minisztereket, hogy tegyenek meg minden szükséges óvintézkedést a további halálesetek megakadályozására.

Az első metilalkohol-mérgezést múlt csütörtökön jelentették a morva-sziléziai Karviná városból, majd Prerovból, Havírovból és Frydek-Místekből. Az illetékes hatóságok és a sajtó is felhívta a lakosság figyelmét, hogy ne igyanak ellenőrizetlen vagy gyanús eredetű tömény italokat, s ne vásároljanak italokat különféle kioszkokban és a piacokon.