Nem a Mohamed-film miatt ölték meg a nagykövetet

iszlamnisták rakétavetővel támadták a líbiai amerikai konzulátust Bengáziban, líbiai amerikai nagykövet, Christopher Stevens és
Vágólapra másolva!
Vélhetően a szeptember 11. merényletek évfordulója miatt ölték meg az Egyesült Államok líbiai nagykövetét, a Mohamed prófétát kigúnyoló film miatti tiltakozásokat csak kihasználták a támadók.
Vágólapra másolva!

Az amerikai nagykövet és három munkatársa halálát okozó bengázi támadás két hullámban zajlott le - állítja a líbiai kormány egyik tagja. Az első támadást a konzulátus ellen intézték erősen felfegyverzett harcosok, a másik célpontja órákkal később egy rejtekhely volt, ahová a konzulátus személyzetét kimenekítették - mondta el az AP-nek Vanisz es-Serif, a kelet-líbiai országrész belügyminiszterének helyettese.

A kedd esti támadást gyaníthatóan a 2001. szeptember 11-i New York-i és washingtoni merényletek évfordulójára időzítették, és a támadók kihasználták a civilek tüntetését, akik a Mohamed prófétát kigúnyoló film miatt tiltakoztak. A menedék hollétét valószínűleg a belbiztonsági erők közé beszivárgott ügynökök árulták el - mondta a politikus, aki szerint több támadót már elfogtak.

Christopher Stevens amerikai nagykövet és egy másik amerikai a konzulátusnál halt meg, még az erőszakos események első szakaszában, miközben civil ruhás líbiai ügynökök igyekeztek kimenekíteni a személyzetet az egy mérfölddel távolabb lévő rejtekhelyre. Stevens elszakadt a többiektől, és a keresésére indulókat a lángok, a füst és a lövöldözés menekülésre kényszerítette. A nagykövet halálát végül fulladás okozta.

Forrás: AFP
A konzulátus kiégett épülete Bengáziban

A biztonságosnak hitt villában mintegy 30 amerikai alkalmazott kapott menedéket. Tripoliból repülőgépen vegyes, líbiai-amerikai mentőcsapatot küldtek értük. Amint órákkal később a bengázi repülőtérről a villához értek, akkor indult a második támadás, amelyben szintén két amerikai vesztette életét. Az a tény, hogy a támadók tudták, hol van a menedék, kémre utal, aki tippet adott a támadóknak - mondta es-Serif. Az amerikai hatóságok nem erősítették meg a leírást, és csak egyetlen, a konzulátust érő támadásról beszéltek, de hivatalos jelentést még nem adtak ki.