Obamával találkozik a mianmari ellenzéki vezér

Vágólapra másolva!
Találkozik Barack Obama amerikai elnökkel, és kongresszusi érdemérmet vesz át az USA-ban Aun Szan Szú Kji mianmari ellenzéki vezető. Az évekig házi őrizetben tartott politikus húsz év után először utazhat Amerikába.
Vágólapra másolva!

Két évtized után első alkalommal utazik az USA-ba Aun Szan Szú Kji mianmari ellenzéki vezető, aki vasárnap szállt repülőre, hogy találkozzon Barack Obama amerikai elnökkel. Szú Kjit 2010-ben engedte ki házi őrizetéből a mianmari katonai vezetés, az év elején Európába utazott, ahol 21 évvel kitüntetése után átvehette a Nobel-békedíjat.

Az USA-ban is kitüntetik, kongresszusi érdemérmet kap, és megbeszéléseket folytat az amerikai elnökkel. Találkozik mianmari emigránsokkal is.

Utazása azonban árnyékot vethet Thein Szein mianmari elnök egy hónappal későbbre tervezett amerikai útjára, és kritikák érhetik a híres ellenzéki vezetőt az ország nyugati részén élő rohinga muszlim kisebbséget illetően, akiknek jogi helyzetét - nem ismerik el őket állampolgárként - nem sikerült még rendezni.

Utazása része a Mianmart hosszú évek óta diktatórikus eszközökkel irányító rezsim enyhülő, a nagyvilágra nyitó politikájának.