Már Szlovákiában is mérgez a cseh metilalkohol

Vágólapra másolva!
Csehországban vásárolt házi pálinka miatt került kórházba metilalkohol-mérgezéssel nyolc ember Szlovákiában. A cseheknél több mint húsz halottja van a mérgezési hullámnak, 23 embert őrizetbe vettek a hatóságok.
Vágólapra másolva!

Nyolc embert kezelnek metilalkohol-mérgezéssel az eperjesi kórházban - közölte vasárnap este a szlovák egészségügyi minisztérium. Az érintettek egy kelet-szlovákiai családi ünnepségen fogyasztottak Csehországban vásárolt házi főzésű szilvapálinkát.

Az ünnepség 17 résztvevője közül délelőtt négy embert, délután pedig további négyet kellett eredetileg súlyos fejfájás miatt kórházba szállítani. A családi ünnepségen fogyasztott szilvapálinka laboratóriumi vizsgálata metilalkoholt mutatott ki. A szlovák rendőrség azonnal vizsgálatot indított az ügyben.

Csehországban vasárnapig húsz emberéletet követelt a metilalkohol-mérgezéses hullám, és több mint harminc ember fekszik súlyos állapotban kórházban.

A cseh egészségügyi tárca péntek este azonnali hatállyal országos szinten betiltotta a húsz százaléknál magasabb alkoholtartalmú italok bármiféle forgalmazását. A hatóságok nagy erőkkel nyomoznak, de a mérgező alkohol eredetét eddig nem sikerült kideríteniük. Az üggyel kapcsolatban a prágai televízió vasárnap esti közlése szerint már 23 embert vettek őrizetbe.