Vérdíjat tűztek ki a muszlimellenes film rendezőjének fejére

Vágólapra másolva!
Százezer dollárt ajánlott fel a pakisztáni vasútügyi miniszter annak, aki megöli A muszlimok ártatlansága című film rendezőjét. Az al-Kaidát és a tálibokat is segítségül hívta.
Vágólapra másolva!

Vérdíjat tűzött ki az Egyesült Államokban készült iszlámellenes videofilm rendezőjének fejére szombaton a pakisztáni kormány egyik minisztere. Gulam Ahmed Bilur vasútügyi miniszter 100 ezer dollárt (közel 22 millió forint) ajánlott fel az általa "istenkáromlónak" nevezett filmkészítő megöléséért.

Bilur a szélsőséges iszlamista tálibokat és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatot is felszólította, hogy csatlakozzon ehhez a "nemes ügyhöz".

Los Angelesben a múlt pénteken rendőri védelem alá helyezték a film feltételezett producerét, akiről kiderült, hogy egyiptomi származású és kopt keresztény, és 2010-ben banki csalások miatt 21 havi szabadságvesztésre ítélték.

Pakisztánban szombaton újra ezrek vonultak az utcákra, hogy tüntessenek az iszlámellenes amerikai film ellen, a tiltakozások rendbontás nélkül értek véget. Pénteken a Karacsiban és Pesavarban lezajlott több tízezres megmozdulások során 23 ember halt meg, és több mint kétszázan megsebesültek. Ez a két incidens követelte a legtöbb áldozatot az óta, hogy A muszlimok ártatlansága című, Mohamed prófétát és az iszlám vallást gyalázó amatőr amerikai videofilm 11 napja felkerült a világhálóra.