Tüntetőkkel csapott össze a rendőrség Madridban

Vágólapra másolva!
Összetűzések voltak kedd este Madridban a spanyol parlamentnél a kormány megszorításai ellen tiltakozók és a rendőrség között. A demonstrálók új választásokat sürgettek és az ellen is tiltakoztak, hogy miközben a kormány hatalmas összegeket szán a megromlott helyzetű bankok talpra állítására, csökkenti a társadalombiztosítási támogatásokat.
Vágólapra másolva!

Több ezres tüntető tömeg követelte kedden este Madridban a képviselők távozását, arra hivatkozva, hogy a törvényhozók nem jól képviselik a lakosságot.

Az új választásokat sürgető demonstrációba az ezer főnél nagyobb erővel felvonuló rendőrség helyszíni jelentések szerint azt követően avatkozott közbe, hogy a dühös tüntetők megpróbáltak áthatolni egy mesterséges útakadályon. Több tüntetőt igazoltattak, a beszámolók egy sebesültről is említést tesznek.

Mariano Rajoy konzervatív kormánya a tervek szerint csütörtökön jelenti be a gazdasági szigor jegyében hozott újabb intézkedéseit, amelyek a jövő évi spanyol költségvetéshez kapcsolódnak. Idén és jövőre az országban összesen 60 milliárd eurós megtakarítást kellene elérni.

A baloldali szervezésű keddi tüntetés részvevőit a rendőrség nem engedte közel a parlamenthez, amely éppen plenáris ülést tartott. A tiltakozók közül többen előbb kisebb tárgyakat dobáltak a rendőrökre, majd megpróbáltak áthatolni az útakadályon. Utóbbit a hatóság gumibotokkal akadályozta meg.

A tüntetők az ellen is tiltakoztak, hogy miközben a kormány - európai uniós segítséggel - hatalmas összegeket szán a megromlott helyzetű bankok talpra állítására, csökkenti a társadalombiztosítási támogatásokat. Kifogásolták továbbá, hogy a kormány egy sor intézkedést rendeletek útján hozott meg, anélkül, hogy arról az ellenzékkel és a parlamenttel konzultált volna.

A Rajoy-kabinetet külön sújtja, hogy a keddi kötvényaukción a korábbinál magasabb kamatokkal keltek el csak az állami értékpapírok.