Lemondott a cseh elnök testőrparancsnoka a játék pisztolyos támadás miatt

Vágólapra másolva!
Nem volt ott a helyszínen, mégis felelősnek érzi magát a pénteken airsoft pisztollyal meglőtt cseh elnök testőrségének parancsnoka, ezért leköszönt a posztjáról.
Vágólapra másolva!

Lemondott a cseh államfő testőrségének parancsnoka, miután pénteken egy fiatal férfi egy légfegyver kategóriájú airsoft pisztollyal felszerelkezve Václav Klaus elnök közelébe tudott férkőzni, és többször meg is lőtte vele az államfőt. Klausnak nem lett komoly baja.

Jirí Sklenka közölte, bár nem volt jelen az esetnél, amely az észak-csehországi Chrastava kisvárosban történt, és a testőrök ottani feladatait nem ő osztotta ki, miután felvételről végignézte a történteket, személyesen felelősnek érzi magát beosztottjai hibái miatt. A helyében minden testőrparancsnok így cselekedne - tette hozzá.

A testőrök nemhogy az incidenst nem tudták megakadályozni, de az elkövető utána el is tudott tűnni a tömegben: volt ideje elszívni egy cigarettát, majd újságíróknak nyilatkozni az indítékáról, mielőtt elfogták. Azt mondta, a cseh politikai osztály iránti elégedetlenségére akarta így felhívni a figyelmet.

A 26 éves támadót garázdasággal gyanúsította meg szombaton a rendőrség, és eljárást indított ellene. Kétévi szabadságvesztést kaphat. A vizsgálatot vezető ügyész szerint a férfi cselekedete nem minősül bűncselekménynek, csak vétségnek. Emiatt a kihallgatás után szabadlábra helyezték.